Klaus L. Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai - 2

Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben I.
Ábrahám emberáldozat kísérlete I.



Miután rájöttem arra, hogy az Ószövetség beavatottja 1999.08.11-re várják Messiásuknak, Immánuelnek a világra jövetelét, amikorra az asztrológiában, kabbalah-ban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is jártas, zsidó származású Nostradamus a rettegés nagy királyának az égből történő eljövetelét vetítette előre, a következő feladatnak azt tűztem ki magam elé, hogy visszamenőlegesen felderítsem az elmúlt évezredekben kialakuló ugyanolyan felépítésű kozmikus keresztek kialakulásának időpontjait, melyek összevetve a zsidó és keresztény vallástörténettel, esetleges további feltárási lehetőséget biztosíthatnak majd a számomra. Az ötlet szerencsére kifizetődött, ugyanis a kitartó és fáratságot nem kímélő munkámat egy idő után siker koronázta. 1999.08.11-től időben visszafelé haladva az elmúlt ~4000 év alatt összesen 14 azonos struktúrájú keresztet találtam az 1999.08.11-i keresztet is beleértve. Ezt követően fel kellett tárnom, hogy ezek a konstellációk milyen vallástörténeti eseményhez kőtődhettek, hiszen ha egy ilyen kereszttől várták Messiásuk születését, akkor a korábbiak is feltételezhetően fontos történésekkel párosultak. A végkövetkeztetéseim az alábbi módon alakultak:


A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól, ami abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióin.

Aki türelmesen végignézte, az ismét találkozik az "illuminátus piramissal", ami az US egydolláros bankjegy hátoldalán díszeleg. A piramis 13 szintű, a tetején pedig a "mindent látó szem", "JHVH-Lucifer szeme", ami azonos az 1999.08.11-én létrejött, teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi hatásával. Az USA-ban 1782-ben lett szimbólumként bevezetve. Az egydolláros papírpénzre 1933-ban került fel, a 32. fokon beavatott szabadkőműves, Franklin Delano Roosevelt (1882 - 1945) elnök rendelete következtében. Az "illuminátus piramis" alján látható évszám (MDCCLXXVI - 1776) több mint valószínű, hogy Johann Adam Weishaupt (1748 - 1830) álltal 1776.05.01-én létrehozott illuminátus rendre utal. A lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson (? - 1994) rabbi, a Chábad Lubavics chászid messianisztikus mozgalom néhai vezetője, akit követői Messiásnak tartottak, 1986-tól kezdve vasárnaponként tömegesen fogadta látogatóit a new yorki "főhadiszállásán" (Easter Parkway 770-ben), akiket egytől egyig ropogós egydollárosokkal ajándékozott meg, feltételezhetően abból az indíttatásból, hogy felhívja figyelmüket a betervezett közelgő messianisztikus globális világkorszakra. (Lásd még 2. fejezet 15, [15]).
Az "illuminátus piramis" 14. szintjét, a "mindent látó szemet" az amerikai okkultista, prédikátor és "összeesküvés-elmélet gyártó" John Wayne Todd (1950 - 2007.11.10.) tartotta "Lucifer szemének" [1]. A keresztény hitre áttért Todd 1974-ben az Ohio állambeli Dayton-ban egy okkult könyvkereskedést nyitott, és az illuminátusok illetve Rothschildok tevékenysége ellen igyekezett fellépni. [[A Rothschild dinasztia becsült vagyona az 1990-es években ~100 billió (100 000 000 000 000) dollárra rugott [2], ami a színarany jelenlegi árfolyamán (52311 dollár/kg) 1 911 643 tonna aranynak felel meg, ami körülbelül 11-szerese a Földünk összes aranykészletének. Egy 46,2 méter élhosszúságú színarany (999,9) kockával egyenértékű... AZ USA jelenlegi államadóssága ~25 044 800 000 000, azaz ~25 billió dollár.]] Todd tevékenységének az vetett végett, hogy megvádolták nemi erőszakkal és ezért 30 év börtönbüntetésre ítélték. 17 év letelte után pszichiátriai intézetbe (The South Carolina Department of Mental Health) zárták, ahol 2007.11.10-én (egyesek szerint 11-én) tisztázatlan okokból távozott az elők sorából. Todd azt hangoztatta többek között, hogy az "illuminátus piramist" mint jelképet a Rothschild család készítette 1776.05.01-én az USA címeréül, és világszerte ezt ünneplik a laikus tömegek május elsején. Az illuminátusok egy globális pénzügyi összeomlást követően, egy általános káoszt kihasználva ("Abdo ab chao" - azaz "Rend a káoszból") szándékozzák a világ országai feletti vezetést átvenni. Ez a mottója a szabadkőműves Skót Ritus 33°-ának is [3]. Némi rálátása lehetett erre John Wayne Todd-nak, ugyanis 1972-ig a Rothschildok által vezetett illuminátusok úgynevezett "13-ak Tanácsának" ("Große Druidenrat") volt az egyik főpapja. Eliphas Lévi (1810-1875; eredeti neve Alphonse Louis Constant) keresztény kabbalista és okkultista eképpen nyilatkozik a szabadkőművesség féltve őrzött titkáról:

"A szabadkőművesség csak egy rettenetes titok következtében olyan befolyásos, ami annyira jól őrzött, hogy maguk a legfelső fokon beavatottak se ismerik." (saját fordítás) [4]


Isztriai félsziget, egy régi siremlék (farkába harapó kígyó, középen a "mindent látó szem")

Amint láthatjuk, a "mindent látó szem" nem kizárólag az "illuminátus piramis" tetején díszeleg, hanem példának okáért a fenti sirkövön a "végidők" keresztjének, az úgynevezett "ítélet" keresztjének szellemi hatását, vagyis JHVH-t helyettesíti, de a szexualmágiát (rituális önkielégítést, közösülés különböző fajtáit, etc.) praktizáló "Keleti Templomos Rend" ("Ordo Templi Orientis" - O.T.O.) logóján, sőt a keresztény egyházak szimbólumrendszerében is gyakran megtalálható. Templomok mennyezetein, oltárokon illetve azok tetején láthatóak gyakran.


Kenzingen, St. Laurentius Kirche

Az illuminátusok körében "mágikus" számként számontartott 23, lehetséges hogy az 1999.08.11-e és a 2022.08.12-e közti kapcsolatra és időtávolságra hivatott célozni. (Lásd még 2. fejezet 15.)

A rövid bevezető után térjünk rá a 13 ekvivalens felépítésű kozmikus kereszttel kapcsolatos vallástörténeti események kifejtésére:


1, Ábrahám emberáldozat kísérlete


Az alcím esetleg egyesekben azt sejtethetné, hogy itt egy valóságos történelmi esemény tárgyalása fog következni, amiről jelen esetben szó sincsen. Az elkötelezettlen és elfogulatlan kutatók egy része joggal tartja Ábrahámot és a Tóra szereplőit csupán kitalált személyeknek, akik a Tóra megalkotója fantáziájának a szüleményei. A Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézete volt igazgatójának, Izrael Finkelstein(1949 -) régészprofesszornak az a meggyőződése, hogy Ábrahám és az ősatyák egytől egyig kitalált szereplői az Ószövetségnek, és a manapság vallásos tiszteletben tartott sírjaikat Nagy Heródes (i.e. 78 - i.e. 8.) uralmának idején készítették [5]. Finkelstein (1949 -) professzor és Neil Asher Silberman (1950 -) törtenész által írt "Keine Posaunen vor Jerico - Die archäologische Wahrheit über die Bibel" cimű könyvben felvetődik a sokakat érdeklő és érintő kérdés:

"Létezik valamilyen támpont ahhoz, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob ősatyák - és Sára, Rebeka és Ráhel ősanyák - ténylegesen éltek-e?" (saját fordítás) [6]

Ennek megnyugtató megválaszolására nem kerül sor a könyvben, mivelhogy ezt régészeti ismeretek alapján képtelenség lenne igazolni, vagy záfolni, ellenben a későbbi ószövetségi események hitelességét régészeti feltárásokra hivatkozva kizártnak ítélik meg. Nevezetesen a zsidók egyiptomi fogságát (az ott-tartózkodásukat és kivonulásukat - az exodust - Jeciát Mickrajim), a 40 évi pusztai vándorlásukat, Dávid és Salamon királyok nevével fémjelzett birodalmat. Mivel a következő két alfejezet éppen Mózessel és Salamonnal fog foglalkozni, ezért irreleváns lenne itt ezeket tovább boncolgatni. Ellenben, amennyiben a megállapításaik helytállóak, abban az esetben Ábrahámot és Izsákot valóságos történelmi személynek tekinteni, kimerítené a kutatói együgyűség fogalmát... Ennek az alfejezetnek tehát egyáltalán nem az a feladata, hogy vallásmitológiai személyeket autentikussá varázsoljon, hanem a vallási legendák esetleges kozmikus kapcsolatait sikerrel feltárja.

A zsidó vallás ősi fúvóshangszere a sófár. A hagyományok szerint az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, amit Ábrahám feláldozott, fia, Izsák helyett. Ugyanez a sófár szólalt meg a Sínai-hegyen, amikor JHVH szövetséget kötött Mózessel, és ez a sófár jelezte a Messiás, Immánuel eljövetelét is [7]. Az itt említett vallásos zsidó források ugyan a sófár megszólalását Jerikó falainak összeomlásával is kapcsolatba hozzák, de Finkelstein és Silberman professzorok könyvének éppen az a címe, hogy: "Keine Posaunen vor Jerico - Die archäologische Wahrheit über die Bibel", azaz "Nincs harsona (*sófár) Jerikó előtt - A régészeti valóság a Biblia fölött"...

Mivelhogy Ábrahám emberáldozat kísérlete, a Sínai-hegyhez utalt isteni reveláció és a "végidők" Messiásának, Immánuelnek a születése, ami úgymond a "holtak első feltámadásával" esett egybe (Jelenések könyve 20,5), egy és ugyanazon sófárral van kapcsolatban, amiből az a logikus következtetés adódik, hogy a sófár és annak megszólalásai ezekben az esetekben az Immáuel születését szignáló kozmikus keresztre hivatott aposztrofálni, és ezen keresztül a másik két esemény kozmikus hátterére is. Az alapteória tehát az, hogy mind a három eset az alábbi kozmikus kereszt megjelenéséhez köthető: Nap-Hold konjunkció;-Uránusz oppozíció;-Mars quadrat;-Szaturnusz oppozíció.

Az általam meglelt legkorábban létrejött ilyen felépítésű kozmikus kereszt az i.e. XIX. század vége felé alakult ki a zodiákusban:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő;-Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán;-Mars quadrat:24,3°Bika;-Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió (8,8°)



A Tóra első kötetének 22. fejezete arról számol be, hogy egy napon JHVH megszólította Ábrahámot és arra vette rá, hogy vigye el szeretett fiát, Izsákot a Morija földjére, és ott a hegyen áldozza fel égőáldozat gyanánt:

"Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!" (Mózes I. 22,2) [8]

Nem férhet kétség ahhoz, hogy itt a Moloch kultuszra jellemző gyermekáldozatról van szó, ami az Ószövetségben hívők körében bizonyos időkben gyakorlat volt (Mózes V. 12,31; Királyok II. 16,3;17,17; 21,6; 23,10; Krónikák II. 28,3; 33,6; Zsoltárok 106,37-38; Jeremiás 7,31; 19,5; 32,35; Ezékiel 16,21; 20,26/31), ellenben az Ezsdrás által i.e. 445-re megalkotott Tóra már szigorúan megtiltotta számukra a saját gyermekeik feláldozását a kánaáni szemita Tűzistennek, Moloch-nak (Milkom-nak):

"Gyermekeidet ne add oda, hogy elégessék Moloknak; ne gyalázd meg ezzel Istened nevét! Én vagyok az Úr!" (Mózes III. 18,21) [8]
"Mondd meg Izráel fiainak: Aki Izráel fiai közül vagy Izráelben tartózkodó jövevények közül odaadja gyermekét Moloknak, halállal lakoljon: kövezze meg az ország népe. Én is ellene fordulok az ilyen embernek, és kiirtom népe közül, mivel Moloknak adta gyermekét, és ezzel tisztátalanná tette szentélyemet, és meggyalázta szent nevemet. Ha pedig az ország népe szemet huny fölötte, és nem öli meg azt az embert, aki Moloknak adja gyermekét, akkor én fordulok az ellen az ember ellen és a nemzetsége ellen, és kiirtom a nép közül őt és mindazokat, akik követik a paráznaságban, paráználkodva Molokkal." (Mózes III. 20,2-5) [8]

Az evangélikus Friedrich Wilhelm Ghillany (1807 - 1876) nürnbergi professzor a "Die Menschenopfer der alten Hebräer" ("A régi héberek emberáldozatai") című, 1842-ben megjelent tanulmányában azt állítja, hogy a héberek Moloch imádók voltak, majd a későbbiekben lett vallásukba beiktatva a JHVH imádata [9]. A véleménye szerint JHVH és Moloch egy és ugyanazon Tűzisten, amit az alábbi bibliai idézetek szintén alátámasztani látszanak:

"Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes!" (Mózes II. 3,2-4) [8]
"Az Úr dicsőségének látványát olyannak látták Irael fiai, mintha emésztő tűz égett volna a hegy csúcsán." (Mózes II. 24,17) [8]
"mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, félőn szerető Isten!" (Mózes V. 4,24) [8]
"Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz: ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr." (Mózes V. 9,3) [8]
"Az Úr hangjára lángok törnek elő" (Zsoltárok 29,7) [8]
"Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar." (Zsoltárok 50, 5) [8]
" Nyomrúságomban az Úrhoz kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat a templomában, kiáltásom fülébe jutott. Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne." (Sámuel II. 22, 7-9; illetve Zsoltárok 18,7-9) [8]
"Mert a Seregek Ura meglátogat téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás, viharos forgószél és emésztő tűz lángjai között." (Észaiás 29,6) [8]
"Maga az Úr jön a távolból, haragja lángol, egyre emelkedik, méltóságteljesen. Ajkán bősz harag, nyelve, mint a perzselő tűz," (Ézsaiás 30,27) [8]
"Mert eljön az Úr tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél. Rájuk zúdotja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben" (Ézsaiás 66,15) [8]
"Mert a mi Istenünk emésztő tűz." (A zsidókhoz írt levél 12,29) [8]

Úgy az Ószövetség, mint a Saulból lett Pál "emésztő tűz"-nek nevezi JHVH-t. Moloch-ot bikafejjel ábrázolták, Áron pedig a Sinai pusztaságban JHVH-t egy aranyból kiöntött bikaként személyesítette meg (Mózes II. 32,1-6). A bika az előázsiai vallásokban az isteni erő szimbóluma volt. Zeusz, aki azonos JHVH-val, bika alakjában csábította el Europát, ami a 2. fejezetben bemutatott görög 2 euró hátoldalán is látható.

A júdai királyságban gyakorlat volt Ghillany professzor elmondása alapján a peszách ünnep alkalmából a gyermekáldozat, és ez a babiloni száműzetés alatt sem szűnt meg [9]. A hímnemű elsőszülött (legyen az ember, vagy állat) feláldozása JHVH szemében törvény és előírás volt, de miután Egyiptomban, az Exodus alkalmából kiirtotta a lakosság és az állatállomány elsőszülöttjeit, a zsidóktól többet nem követelte meg fiaik feládozását, ellenben meg kellett gyermekeiket váltsák ennek fejében:

"Aztán így beszélt Mózeshez az Úr: Nekem szentelj Izrael fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az." (Mózes II. 13,1-2) [8]
"Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg. És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból." (Mózes II. 13, 11-16) [8]
"Ne késlekedj adni abból, amiből bőséged és felesleged van! Elsőszülött fiadat add nekem! Így cselekedj marháddal és juhoddal is: Hét napig legyen az anyjával, a nyolcadik napon pedig add nekem! (Mózes II. 22,28-29) [8]
"Az állatok elsőszülöttjét ne szentelje oda senki, hiszen az mint elsőszülött úgyis az Urat illeti: akár marha, akár juh, az Úré az. Ha azonban áldozatra alkalmatlan az az állat, akkor meg kell váltani becsült értéke szerint, hozzádva még annak ötödrészét." (Mózes III. 27,26-27) [8]
"Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Íme, én magam vettem ki a lévitákat Izráel fiai közül minden elsőszülött helyett, aki anyja méhét megnyitja Izráel fiai között: legyenek azért a léviták az enyém. Mert minden elsőszülött az enyém. Amikor megöltem Egyiptomban minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben. Mind az emberé, mind az állaté az enyém legyen. Én vagyok az Úr." (Mózes IV. 3,11-13) [8]
"A léviták tegyék kezüket a bika fejére, te pedig készítsd el az egyik bikát vétekáldozatul, a másikat pedig égőáldozatul az Úrnak, engesztelésül a lévitákért. Állítsd a lévitákat Áron és fiai elé, és ajánld fel őket felmutatott áldozatul az Úrnak! Így válaszd külön a lévitákat Izráel fiaitól, hogy a léviták az enyémek legyenek. Csak azután kezdhetik el a léviták a szolgálatot a kijelentés sátránál, miután megtisztítottad és felmutatott áldozatul felajánlottad őket. Mert nekem szóló adományok ők Izráel fiai között. Őket választottam ki magamnak Izráel fiai közül minden elsőszülött helyett, aki anyja méhét megnyitja. Mert enyém Izráel fiai közül minden elsőszülött, akár embertől, akár állattól való. Akkor szenteltem őket magamnak, amikor lesújtottam Egyiptom földjén minden elsőszülöttre." (Mózes IV. 8,12-17) [8]
"Tied legyen az élőlények közül mindaz, ami megnyitja anyja méhét, és ezért bemutatják az Úrnak, akár ember, akár állat az. De az ember elsőszülöttjét meg kell váltanod, és az állat elsőszülöttjét is váltsd meg, ha az áldozatra alkalmatlan. Akiket meg kell váltani, egy hónapos korukban váltsd meg öt sekel ezüst becsült értékben, a szent sekel szerint, amelyben húsz géra egy sekel. De a marha elsőszülöttjét, a juh elsőszülöttjét és a kecske elsőszülöttjét ne váltsd meg: ezek szentek. Vérüket hintsd az oltárra, és kövérjüket füstölögtesd el. Kedves illatú tűzáldozata ez az Úrnak." (Mózes IV. 18,13-17) [8]
"Szenteld oda Istenednek, az Úrnak marháid és juhaid minden hím elsőszülöttjét." (Mózes V. 15,19) [8]

Ezékiel könyvéből arról értesülünk, hogy mivel a zsidók nem tartották be a nekik adott törvényeket, ezért arra kárhoztatta őket JHVH, hogy égessék el áldozat gyanánt elsőszülöttjeiket:

"De fölemelt kézzel tettem esküt a pusztában, hogy szétszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba, mivel törvényeimet nem telesítették, rendelkezéseimet megvetették, szombatjaimat meggyalázták, és atyáik bálványait kereste tekintetük. Ezért én is hagytam, hogy legyenek olyan rendelkezéseik, amelyek nem jók, és olyan törvényeik, amelyek által nem élnek. Hagytam, hogy tisztátalanokká váljanak ajándékaikkal, amikor áldozatul elégettek mindent, ami az anya méhét megnyitotta; hagytam hogy maguk is megrémüljenek, és megtudják, hogy én vagyok az Úr!" (Ezékiel 20,24-26) [8]

Semmi nem bizonyítja és igazolja, hogy a Tóra i.e. 445-re történt megalkotása előtt a zsidók ismerhették az Ezsdrás által megfogalmazott és létrehozott isteni törvényeket, előírásokat, ezért érthetővé válhat Ghillany professzor végkövetkeztetése, miszerint a héberek Moloch imádók voltak, és csak a későbbiekben ismerkedtek meg a Tórából JHVH-val és a neki tulajdonított törvényekkel.

De kanyarodjunk vissza: a Tóra első kötetének 22. fejezetében JHVH felszólította Ábrahámot, hogy áldozza fel számára egyetlen fiát, Izsákot. Az Ószövetség Istenének, JHVH-nak volt a rögesszméje az, hogy minden elsőszülött fiúgyermeket, aki anyja méhét megnyitja, az fel kell számára áldozni, legyen ember, vagy állat. Ábrahám Istenben hívő és szófogadó ember lévén, a Sárával (Szárával) kötött házasságukból született elsőszülött gyermeküket, a gyanútlan Izsákot, félrevezetve rávette, hogy jöjjön vele imádkozni egy hegyere, ahol majd égőáldozatot fognak bemutatni JHVH-nak:

"Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt." (Mózes I. 22,3-6) [8]

A naív Izsáknak közben eszébe jutott, hogy az égőáldozathoz hiányzik a bárány, ezért kérdéssel fordult az apjához:

"Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozat? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt." (Mózes I. 22,7-8.) [8]

A 137 éves Ábráhám hideg fejjel vezette félre elsőszülött fiát, Izsákot, becsapva annak érdekében, hogy feljussanak együtt az égőáldozat helyszínére. Ebben a horrorisztikus epizódban egy vallási fanatikus aggastyán az álma hatására képes lett volna saját fiának elvágni a nyakát és tűzön elégetni őt égőáldozat gyanánt:

"Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bantsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett." (Mózes I. 22,9-13) [8]

És elértünk a végére, ennek a hátborzongató legendának, és mint olvashattuk, "happy end"-del végződött... Izsák is életben maradt, és mind a ketten jóllakhattak a bozóton fennakadt kosból. És hogy feloldódjanak a "történet" végére a joggal felhalmozódott indulatok és feszültségek, Woodpecker 61 oldalas karikatúra képregényéből idéznék két éppen ideillő rajzot:



A Tóra megalkotását követően ~1089 évvel később kialakult kozmikus kereszt motivációjának hatására létrehozott Korán szerint Ábrahám nem Izsákot, hanem Izmaelt akarta feláldozni JHVH-nak (Allah-nak):

"37,102. Mikor (a fiú) elérte (kora) kiteljesedését, így szólt: „Ó fiam! Azt láttam álmomban, hogy feláldozlak téged. Nézd, te hogy látod?” (A fiú így válaszolt): „Ó atyám! Tedd azt, mi néked elrendeltetett és engem, ha Allah is úgy akarja, az állhatatosak közt találsz (45).
37,103. Mikor mindketten alávetették magukat (Allah akaratának), homlokát a (Földnek) fordította (46).
(45) Hol álmodta meg ezt Ábrahám? A Muszlimok álláspontja szerim Mekkában, vagy ahhoz közel. Néhányan úgy gondolják, hogy Mina völgyében, 10 km-re, északra Mekkától, ahol minden évben a Hadzs zarándoklaton, a Dhu al-Hidzsa tízedik napján Izmael feláldozására emlékezve áldoznak. (lásd 2:197). Mások szerint Marwa hegyén történt az áldozat, ami Safa hegyével együtt, ma már a Sérthetetlen Szentély részét képezi (2:158). Ez a helyszín Izmael kisgyermek korára emlékeztet.
(46) Az áldozat mindkettőjük, tehát Ábrahám és Izmael közös áldozata volt. Apa és fiú akaratának próbatétele együtt értelmezendő. Az apa látomásban, álomban kapta a parancsot, amit megbeszélt fiával. Fia beleegyezett és vállalta saját feláldozását. Az egész történet szimbolikus. Allah nem kéri állat vérének ontását, annak húsát (22:37), még kevésbé emberét. Ő csak látni szeretné, hogy képesek vagyunk-e feláldozni Érte valamit, ami nekünk a legdrágább, ha a sors úgy hozza?" [10]

Ezt azzal igyekszik a Korán igazolni, hogy szerintük Ábrahám második feleségétől, Hágártól született meg Ábrahám elsőszülött fia, Izmael. A véleményem szerint felesleges lenne egy olyan eseményen tovább bölcselkedni, ami a valóságban soha meg nem történhetett, ellenben az ezzel kapcsolatos vallási legenda kozmikus háttere egy tényleges égi esemény volt. Mivel a Tórát Ezsdrás egy ugyanilyen felépítésű kozmikus kereszt megjelenésének motivációjaként alkotta meg, így nem férhet kétség ahhoz, hogy az általa is ismert, korábban kialakult ilyen struktúrájú kozmikus keresztekhez hozta létre utólagosan a hozzájuk illő bibliai elbeszéléseket, ezzel megalapozva az általa életre hívott Ószövetség kozmikus háttérrel bíró misztériumát. Ezek a következtetések természetesen nem zárjak ki azt, hogy bárki hihessen bennük!

A kossal és a szamárral (aki a hátán cipelte eleinte az égőáldozathoz szükséges fát) mégis érdemes egy kicsit foglalkozni, ugyanis Dr. Ignaz Schuster (1813 - 1869) pap és teológia doktora meglátása értelmében a bororban fennakadt kos az ázsiában gyakori négyszervú kos lehetett. Ugyanezt az elképzelést megtaláljuk egy korábban kiadott képes és magyarázatokkal ellátott Bibliában is [11]. Ez a négyszarvú kos akár indirekt módon utalhat a korábban bemutatott kozmikus keresztre, ami i.e. 1811.02.23-án jött létre a zodiákusban. Az interneten elérhető Haraldikai lexikonban a négyszarvú kos (musimon) kifejezetten negatív jellemzést kap:

"A musimon (vagy tityrus, tytron; musimon: apró lónak, vagy kosnak neme [Pápai/Bod 404.]) az angol heraldikában egy négyszarvú kos. Guillim és más angol heraldikusok említik. A kecskére hasonlít, de a kosszarvakon kívül kecskeszarvai is vannak. Guillim szerint kétszeresen is rosszlelkű, rossz eredetű bestia, melyet kecske és kos nemzett, akárcsak a tityrust, mely Upton szerint a juh és a kecske utóda.
A musimon alakja egy genetikai rendellenesség ősi megfigyelése nyomán jöhetett létre, amikor egy kecskének, juhnak vagy antilopnak kettő helyett négy szarva van." [12]

A négyszarvú kost "Jacob juhnak" ("Jacobschaf") nevezik a Mózes I. 30,32 alapján. Érdemes itt az érdekesség kedvéért kitérni arra, hogy pont 17 évvel az 1999.08.11-i kozmikus kereszt létrejötte után, 2016.08.11-én egy vallásos, német nyelven publikált zsidó hírportál lehozott egy cikket, ami arról számolt be, hogy Izraelben már nincsennek négyszarvú kosok, ezért egy hét múlva elkezdik ezeket tömegesen betelepíteni az országba és a Golán magaslaton fogják őket tenyészteni [13].

A vallási hagyományok azt a kost, amelyiket Ábrahám végül feláldozott Izsák helyett, Krisztus előképének tekintik [14], tehát egy különleges kosról van itt szó. A középkor legkiemelkedőbb T`nákh és Talmud szaktekintélye, Rási (Slomo ben Jichak rabbi; 1040 - 1105) a Tórával kapcsolatos kommentárjában azt írja, hogy ezt a kost a Sátán akasztotta fel a bozótba:

"Mert [éppen] Ábrahám felé futott, de a Sátán megragadta és megakasztotta a fák között, hogy feltartóztassa." [15]

Izsák semmiképpen nem lenne összehasonlítható a "bűntelenül" született Názáreti Jézussal, ugyanis a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek előzőleg i.e. 1915-ben álltak együtt a zodiákusban, Izsák viszont ~i.e. 1848-ban kellett szülessen a rendelkezésre álló megadások alapján.

-1914.06.01. 16:56 UT (szerda)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,5°/22,5°/16,9°/21,4°/16,2°Bika (6,3°)
(részleges napfogyatkozás)

Amennyiben Izsák a Schemhamphoras égisze alatt jött a világra a vallási elképzelések értelmében, abban az esetben csak az alábbi konstelláció (kozmikus kereszt) jöhetne számításba:

-1847.12.20. 11:46 UT (kedd)
Nap-Jupiter konjunkció:14°/14,6°Nyilas;-Hold oppozíció:14°Iker;-Mars-Uránusz quadrat:8°/4,8°Halak;-Szaturnusz oppozíció:14,7°Szűz (9,9°)



A Tórában kiemelt szereppel bír a szamár, ugyanis egyedül csak az elsőszülött hím szamarat kell a zsidóknak megváltaniuk és a saját elsőszülött fiúgyermeküket:

"Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg." (Mózes II. 13,11-13) [8]
"Enyém legyen mindaz, ami megnyitja anyja méhét: minden hím hím jószágod, ha marhád vagy juhod elsőszülöttje! De a szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg! Ha nem váltod meg, szegd a nyakát! Minden elsőszülött fiút válts meg!" (Mózes II. 34,19-20) [8]

Vajon azért lenne a szamár kivételezett helyzetben, mert Ábrahám vele vitette el az égőáldozathoz szükséges tüzifát? A vallásos magyarázatok értelmében Ábrahám szamara azonos azzal a szamárral, amin a "végidőkben" a Messiás, Immánuel érkezett [16]:

"Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján. Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig." (Zakariás 9,9-10) [8]
"Az Úr hirdeti ezt a föld határáig: "Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, eljön Szabadítód, vele jutalma, előtte meg szerzeménye. Szent népnek hívják majd őket, az Úr megváltottjainak. Téged meg keresett városnak neveznek, nem elhagyottnak."" (Ézsaiás 62,11-12) [8]

Miképpen lenne ez lehetséges? Hiszen egy szamár legfeljebb 40-50 évig élhet? Itt végeredményben nem egy hús-vér állatról lehet szó, sőt nem egy teherhordó élőlényen van itt a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy az eredetileg afrikai vadszamár (Equus asinus africanus) a hátán és a vállán egy specifikus jelképet visel, nevezetesen egy fekete keresztalakzatot [17]:





Egy mesés kommentár szerint egy szamár minden ellenkezés nélkül vállalta, hogy Jézust elvigye Jeruzsálembe (Máté 21,5; János 12,14-15), és azóta viseli a keresztet a hátán és a vállán [18]. Jézus Jeruzsálembe történt szamárháton való bevonulását a keresztény források úgy igyekeznek beállítani, mintha azt az Ószövetségben megjósolták volna.

Egyiptom egyes területein tiltott volt a trombita (az a zsidóknál a sófár) használata, mivelhogy az a szamárbőgésre emlékeztetett [19], a vöröses színű szamár pedig Széth-Typhon-ra, a gonosz megtestesítőjére [20]. Karl Prümm (1890 - 1981) teológusprofesszor véleménye szerint a római Palatinus dombon lévő Paedagogium-ban található, szamárfejű és embertestű keresztre feszített alakot ábrázoló falkarcolat (11. ábra) az eddigi elképzelésekkel ellentétben nem Jézust, hanem Széth-Typhon-t ábrázolja [21]. Széth-Typhon-ról és a vele kapcsolatos szamárról Plutarkhosz (45 – 125) görög krónikás az "Izisz és Ozirisz" című művében számolt be, és arról a rendkívül lényeges információról, hogy az egyiptomiak a kizárólagosan vörös teheneket, amelyeken nem volt más színű szőrszál, szintén feláldozták, mert Typhon-t vöröses színűnek tartották:

"Weil nun die Aegypter den Typhon für rothfarbig halten, so opfern sie auch die röthlichen Rinder. Die Untersuchung dabei ist so scharf, dass das Thier für untauglich gilt, wenn es nur ein schwarzes oder weisses Haar hat." [22]

A vörös szín a bűn jelképe [23], ezért nemcsak a szamár, a vörös tehén és a vörös bika estek áldozatul vallásos indíttatású rituáloknak, hanem a vörös hajú emberek is ki voltak alkalmanként téve atrocitásoknak. Itt kapcsolódik a témához a zsidó hagyomány szerinti vörös tehén, de feltétlenül érdemes még azt is megemlíteni, hogy a héber szakrális fúvós hangszer, a sófár tulajdonképpen egy trombita [24], amit az alábbi bibliafordítás is híven tükröz:

"Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztókemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült. A trombitaharsogás egyre erősödött. Mózes beszélt, és az Úr felelt neki a mennydörgésben." (Kivonulás könyve 19,18-19) [25]

Mózes IV. könyvében olvahatunk arról, hogy JHVH utasítást adott Mózesnek és Áronnak egy hibátlan, egyszínű vörös tehén (para aduma - pārāh ’ǎdummāh) táboron kívül történő elégetésére (19,1-9) abból a célból, hogy a hamuja szolgáljon "tisztítóvíz" készítésére Izrael fiai számára, a kultikus és rituális tisztátalanságok kiküszöbölése érdekében. Az Újszövetségben Jézusnak a kereszten kifolyt vére (A zsidókhoz írt level 9,12) voltaképpen a kereszthalálakor létrejött kozmikus kereszt (kozmikus sárkány) negatív szellemi hatására ("sárkány vérére") utal, és az abba vetett hit a megtisztulás záloga. Mindmáig rejtély övezi annak titkát, hogy a vörös tehén hamujától a tisztátalanok megtisztulnak, viszont ugyanakkor a tehén elégetésében résztvevő tiszta személyek tisztátalanná válnak aznap estig (Mózes IV. 19,1-10), sőt a "tisztítóvizzel" való kontaktus úgyszintén tisztátalanná tesz addig (Mózes IV. 19,21-23).

A vallásos legendák szerint Mózes égette el az első ilyen tehenet, és a Templom pusztulásáig még nyolc (?) alkalommal történt ez meg, a tizediket (?) pedig a Messiás, Immánuel fogja majd megtenni [26]. A Morvaországi Magyarbródban született és a kabbalában jártas Adolf Jellinek (1820/21 – 1893) rabbi ezzel szemben azt állítja, hogy Mózes óta hétszer hajtották végre ezt a rituált [27]… Magától értetődően itt szintén nem a hús-vér vörös tehénen van a hangsúly, hanem ez az állat szimbóluma kell legyen valamilyen kozmikus jelenségnek, hatásnak. A titok megfejtéséhez segítséget nyújthat számunkra az, hogy a keresztény exorcizmus is tulajdonképpen a "kutyaharapást szőrével" igyekszik gyógyítani, nevezetesen, az ördögűzést a bűnnek és halálnak a jelével, azaz a kereszttel képzeli sikeresen végrehajtani. Erről olvashatunk egy német nyelvű vallásos zsidó weblapon megjelent cikkben is [28]. A Plutarkhosz-tól származó idézet korábbi idézet egyértelműen igazolja, hogy már Egyiptomban is áldoztak fel hibátlan, egyszínű vörös teheneket és bikákat, mivelhogy Thypon-t, a gonosz megtestesítőjét szintén vörös színűnek tartották. Hunyadi Ferentz prédikator könyvéből megtudhatjuk, hogy az áldozatot bemutató zsidó pap az elégetésre váró áldozati állatra (vörös tehénre) kézrátétellel (amit valaminek az átadása céljából praktizáltak) remélte a bűneik átruházását [22]. A Tóra szerint Áronnak és fiainak pappá avatvásakor elsőként egy fiatal bikát, majd ezt követően két kost áldoztak fel Istenüknek, és az állatok lemészárlása előtt mindannyian rátették kezüket az áldozatokra (Mózes II. 29,9-20). A Tóra következő fejezetében Izraelnek Áron általi rituális bűntelenítésével találkozunk, aminek az volt a lényege, hogy egy kecskebakot áldozott JHVH-nak a bűneikért való áldozat gyanánt, egy másik kecskebakot (bűnbakot) pedig Azazel-nek (Számáél-nek), azaz a Sátánnak [28] oly módon, hogy a kecske fejére rátette mind a két kezét, ezáltal úgymond átruházva a zsidók ószövetségi értelemben vett bűneit a mit sem sejtő ártatlan állatra, aminek aztán nem vette a vérét, hanem elüldözte a pusztába (Mózes III. 16,20-22), amit Azazel tartózkodási helyének (az egyiptomi Széth-Typhon szintén a pusztában tartózkodott; Jézust is a pusztában kísértette meg a Sátán –Máté evangélium 4,1) tulajdonítanak a vallási mítoszok. Ez részévé vált aztán a jeruzsálemi Templom pusztulásáig a Jóm kippur (engesztelés napja – tisri 10.) ünnepeknek, aminek alkalmából Izrael főpapja Áron mintájára cselekedett minden évben. Mivel a zsidó vallás szigorúan ragaszkodik a monoteista jelzőhöz, ennek következtében magától értetődő, hogy mind a két kecskebak JHVH-nak volt szánva áldozat gyanánt (az egyiket lemészárolták, a másik túlélte azért, hogy eltávolítsa Izrael bűneit), mivelhogy Azazel (Számaél – Sátán) JHVH egyik szellemi aspektusa.

A Sátánt kecskeszarvval, patával, farokkal és emberi testtel illusztrálják, ami a görög mitológia fallikus istenségének, Pánnak ábrázolásmódjából, illetve egyiptomi hagyományokból kell eredjen, ugyanis Egyiptomban a kecske a gonosz istenségnek, Széth-Typhon-nak volt az egyik attribútuma. A keresztény mitológiában a kecske az elkárhozás szimbóluma, ennek következtében a középkorban a Sátánt jelölte. Egyes babonák értelmében a Sátán fekete színű kecskében, macskában, kutyában, etc. inkarnálódik…

Az ószövetségi gyakorlatban a hátán keresztet viselő elsőszülött szamarat ("Peter Chamor"), Széth-Typhon jelképét, amin a Messiás is úgymond megérkezett 1999.08.11-én, a Mózes II. 13,11-13; 34,19-20 értelmében feltételezhetően az itt tárgyalt hibátlan, egyszínű vörös tehén feláldozásával válthatták ki illetve meg. Az ebben a fejezetben tárgyalt kozmikus keresztfajtára utalhat ez a szamár, mégpedig a Nap-Hold konjunkció;-Uránusz oppozíció;-Mars quadrat;-Szaturnusz oppozíció által meghatározott kereszttípusra.

Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben I.
Ábrahám emberáldozat kísérlete II.



Az i.sz. VI. századra elkészült Babiloni Talmudban (Talmud Bávli-ban) több helyen is olvashatunk arról, hogy a zsidó misztika Ábrahámja jártas volt az asztrológiában [29]. Josephus Flavius (37 – 100) zsidó történetíró még azt is megkockáztatja tényként állítani, hogy Ábrahám tanította meg az egyiptomiakat a Babilonból származó asztológiával összefonódó asztronómiára és a számtanra [30] egyaránt. Számos későbbi forrás is azt hangoztatja, hogy Ábrahám a kora legnagyobb misztikusának és (esetleg legelső) asztrológusának számított, akinek birtokában voltak a babiloni és egyiptomi okkult titkok is [31]. Mivelhogy Ábrahámot valós történelmi személyként kezelni enyhén szólva túlzás lenne, ezért nyilvánvalóan személyének asztrológiában való jártassága, illetve hogy ő lett volna annak feltalálója, és az egyiptomiakat is ő ismertette volna meg az algebrával, pusztán csak fikcióként kezelhető. Viszont arra feltétlenül és megkérdőjelezhetetlenül alkalmas volt, hogy Ezsdrás általa (az első ószövetségi ősatya) és a hipotétikus leszármazottjai révén egy visszamenőleges és dicső vallástörténelmet konstruáljon népe számára, amin keresztül a fiktív és illuzórikus isteni kiválasztottság koncepcióját alapozta meg és fogadtatta el velük, ami a történelem folyamán sok nehézséget és megpróbáltatást is okozott számukra.

Ábrahám emberáldozat kísérletét követően nem sokkal halt meg bánatában felesége, a 127 éves (Mózes I. 23,1) Sára [32]; Izsák harminchét éves volt ekkor, jövendőbeli felesége, Rebeka (Rivka) pedig éppen akkor látta meg a napvilágot, amikor Ábrahám meg akarta ölni fiát a Morija hegyen [33], tehát a kozmikus kereszt szellemi szülöttjének számított. Izsák negyven évesen vette feleségül és tette magáévá Rebekát (Mózes I. 25,20), aki Rási szerint egy házasságra alkalmas hároméves kislány volt [33]. A "Teremtés könyve" (Mózes I.) az alábbi módon jellemzi a hároméves lánykát:

"A lány külsőre nagyon szép volt, hajadon, aki még nem volt együtt férfival" (Mózes I. 24,16) [25]

Rási is Rebeka makulátlanságát bizonygatja [34]. Normális esetben felháborodást és megrökönyödést kellene kiváltson az emberben Rásinak azon állítása, miszerint Izsák, a középkorú, ereje teljében lévő negyven esztendős, második ószövetségi ősapa, a törékeny Rebekát, a második ősanyát nemsokkal csecsemőkora után, három évesen vezette be a nemi élet rejtelmeibe, ami egy ilyen korú kisleánynak egyáltalán nem okozhatott még örömet és gyönyört, hanem sokkal inkább fájdalmat és szenvedést, ami a mai jogi szabályzók értelmében maximálisan kimeríti az elítélendő és joggal büntetendő pedofília fogalmát… Feltételezhetően ennek következtében alakulhatott ki nála egy ideiglenes meddőség (Mózes I. 25,21) is, ami csak 22 éves kora körül szünt meg, ugyanis Izsák 60 évesen vált apává (Mózes I. 25,26), 20 évi házasság után. Rashi-nak ezen véleményét mások is hangoztatták, többek között a legendás prágai rabbinak, Judah Löw ben Bezalel-nek (1512 – 1609) egyik leszármazottja, a Szegeden, 1850-től haláláig főrabbiként tevékenykedő Lőw Lipót (1811 – 1875) is [35]. A Babiloni Talmudban több helyen megtalálható ókori rabbinikus etikai vélemények is igazolják Rási állítását, ugyanis a Talmud értelmében egy 3 éves és 1 napos gyereklány nemi aktus által megházasítható (lásd: 3. fejezet [16]). Természetesen se Rashi, se pedig ennek a könyvnek írója nem azt akarja állítani, hogy az itt felmerült ókori vallásetikai tradíciók örökérvényűek lennének.

Ábrahám korának idejét számos forrás is az i.e. 1900-as évekre taksálja [36], ami összhangban van az ebben az alfejezetben prezentált kozmikus eseményekkel, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka, etc. valóságos történelmi személyek lettek volna. A "Spiegel" tudósítója, Christoph Schult egy interjú során feltette a kérdést a jeruzsálemi Jona Metzger (1953 -) askenázi főrabbinak (2003 - 2013), hogy mennyire lényeges a számára Ábrahám személyének történelmi hitelessége, mivelhogy a történészek és régészek semmilyen bizonyítékot nem találtak eddig ennek alátámasztására. A főrabbi rutinosan az Ószövetségbe vetett töretlen hitre apellálva szükségtelennek tartotta ennek bizonyítását, de örömére szolgálna, ha ez egyszer mégis megtörténne [37]...

Izsák torkának átvágásában az Úr angyala akadályozta meg Ábrahámot, azaz a kozmikus kereszt szelleme, aki maga JHVH volt. Ugyanilyen struktúrájú kozmikus kereszt 475 év elteltével alakult ki ismét, amihez Ezsdrás a Sínai szövetségkötés sztoriját párosította.



Források I.:

[1] http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János: A háttérhatalom stratégiája
Az illuminátusok és Németország
(Második rész)
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.

[2] http://mek.niif.hu/06800/06897/html/1002.htm
Dr. Drábik János: A rejtőzködő világbirodalom
Századunk igazi szuperhatalma a pénzimpérium
Gaylon Ross, a Who's Who of the Global Elite szerzője a Rockefeller család alapítványokban tartott együttes vagyonát 11 trillió dollárra, a Rothschild Family Trust hálózata által kontrollált vagyont, pedig 100 trillió amerikai dollárra becsülte az 1990-es években.
Korjaginát megelőzően, már 1995-ben, Robert Gaylon Ross, gazdasági szaktanácsadó, a Who's Who of the Elite című dokumentumkiadvány szerzője megírta, hogy megbízható forrásból tudja: a Rockefeller-család közös tulajdonában tartott családi vagyona 11 trillió dollár, és a Rothschild-család kollektív vagyona pedig eléri a 100 trillió dollárt.

[3] MACKEY, Albert Gallatin: An Encyclopædia of Freemasonry and Its Kindred Sciences: Comprising the whole range of arts, sciences and literature as connected with the institution (Philadelphia, 1874)
(Page 554) Ordo ab Chao. Order out of Chaos: A motto of the 33d degree, and having the same allusion as lux e tenebris (*fény a sötétségből), which see. The invention of this motto is to be attributed to the Supreme Council of the Ancient and Accepted Scottish Rite at Charleston, and it is first met with in the Patent of Count de Grasse, dated February 1, 1802. When De Grasse afterwards carried the Rite over to France and established a Supreme Council there, he changed the motto, and, according to Lenning, Ordo ab hoc was used by him and his Council in all the documents issued by them. If so, it was simply a blunder.

MACOY, Robert: General History, Cyclopedia and Dictionary of Freemasonry (New York, 1870)
(Page 72) O.: A.: C.: (Ordo ab Chao) Order out of chaos. A motto of the 33d degree.

PIKE, Albert, 33d.: The Statutes and Regulations, Institutes, Laws and Grand Constitutions of the ancient and accepted Scottish Rite (New York, 1859)
(Page 142) Appendix
La grande décoration de l`ORDRE est gravée sur une croix Teutonique; e`est une étoile à neuf pointes, formée par trois triangles d`or superposés et entrelacés. Un glaive se dirige de la partie inférieure du côté gauche à la partie suprériure du côté droit, et, du côté opposé, est une main de Justice. Au milieu est le Bouclier de l`ORDRE, azur; sur le Bouclier est un aigle semblable à celui de l`Étendard; sur le côte droit droit du Bouclier est une balance d`or; sur le côté grauche, un compas d`or posé sur une Equerre d`or. Tout autour du Bouclier est une banderolle bleue portant, en lettres d`or, l`inscription Latine „ORDO AB CHAO“.

[4] LÉVI, Eliphas: Das große Mysterium (Ulm, 1986) ISBN 3803630053
(S. 80) Die Freimaurerei sind nur durch ein fürchterliches Geheimnis so mächtig, das so gut gehütet wird, daß es selbst die Eingeweihten des höchsten Grades nicht kennen.

[5] http://epa.oszk.hu/00700/00775/00022/1127-1131.html
Magyar tudomány 45. évf. 9. sz. (2000. szeptember)
Nyárády Gábor: Szentségtörő régészek a Szentföldön
Amikor szóba került, hogy Izrael a béketeremtés első gesztusaként átadja a palesztinoknak Hebron város nyugati felét, egy izraeli tévéstáb meghívta Israel Finkelstein professzort, a telavivi egyetem régészét a helyszínre, a Mahpéla-barlanghoz, amely a közhit szerint Ábrahám, Izsák, Jákob és más ősatyák sírja.
Általános felzúdulást keltett a professzor nyilatkozata. Kijelentette, hogy a pátriárkák nem valós történelmi alakok, és a nekik tulajdonított sírok Nagy Heródes király uralkodása (i. e. 37-4) idején, több mint másfél ezer évvel Ábrahám és utódai feltételezett kora után készültek.

[6] FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jerico - Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 97834233441516
(S. 39) Gibt es irgendwelche Anhaltspunkte dafür, daß die Erzväter Abraham, Issak und Jakob - und die Erzmütter Sara, Rebekka und Rahel - tatsächlich gelebt haben?

[7] http://www.zsido.hu/vallas/ujev3.htm
http://www.zsido.hu/vallas/elul.htm
http://www.zsido.hu/vallas/szimbol.htm
http://www.zsido.hu/vallas/messias.htm
https://ujszo.com/velemeny/bekoszont-a-zsido-ujev
https://web.archive.org/web/200711081755...phtml?id=2&un=2

[8] http://www.parokia.hu/bible/
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia

[9] GHILLANY, Friedrich Wilhelm (*Professor): Die Menschenopfer der alten Hebräer. Eine geschichtliche Untersuchung (Nürnberg, 1842)
(S. 279-280) Die Verwandschaft des jüdischen Jehova mit dem Moloch mußte immer klarer werden, je unbefangener man daran ging, das dunkle Gebiet der Religionen des Orients aufzuhellen. Auch gelehrte Männer, die darauf bedacht sind, den orthodoxen Standpunkt festzuhalten, wie Movers, müssen bereits diese Verwandschaft zugestehen. Movers sagt z. B. in seinem Werke über die Phönizier S. 318, "daß schon die Israeliten den El als Moloch verehrten, ergibt sich aus folgenden Rücksichten: 1, aus dem Umstande, daß noch im späteren Götzerdienst der Israeliten Jehova Moloch zugleich war (vgl. Richt. 11,34. ff. 2. Sam. 21,3. ff.; Num. 25,4.; Micha 6,7.) und gerade sowie der Chiun zu Hierapolis neben der weiblichen Naturgöttin verehrt wurde (vgl. Deuter. 16,21.; 2. Kön. 23,15.; 17,16.); dann aber 2, aus der Aneignung der Cultusweisen des Moloch, wohin ich namentlich die Weihung der Erstgeburt und die Beschneidung rechne. Besonders wichtig ist in dieser Hinsicht das Feuer im Culte und in der symbolischen Sprache israelitischer Schriftsteller, das ewige Feuer auf dem Altare, die Unterscheidung zwischen dem heiligen und fremden Feuer, die Theophanien Jehova`s in der Feuerflamme oder in der Feuersäule des israelitischen Heerlagers, die Symbolik Jehova`s als ein fressendes Feuer."

[9] GHILLANY, Friedrich Wilhelm (*Professor): Die Menschenopfer der alten Hebräer. Eine geschichtliche Untersuchung (Nürnberg, 1842)
(S. 493-494) Menschenopfer im Dienste Jehova`s
Dagegen wurde das Paschafest mit Menschenopfern gefeiert bis auf den Untergang des Reiches Juda. Je höher die Geburt des Kindes, desto kräftiger war das Opfer; für einen besonderen Act der Frömmigkeit wird es gegolten haben, ein erstgeborenes Kind zum Paschaopfer zu liefern. Außerdem gelobte, der Hebräer auch in wichtigen Privatangelegenheiten, bei schweren Krankheit das Opfer eines Kindes. In der babylonischen Gefangenschaft hörten die Menschenopfer nicht auf. Seit der Herrschaft der Perser wurden sie im ganzen persischen Reiche und also auch bei den Hebräern nicht mehr als öffentlicher Cultus geduldet: ein Umstand, welcher der reformirenden jüdischen Partei bei der Gründung des neuen Tempels nach der Gefangenschaft sehr zu Statten kam. Aber auch im zweiten Tempel hielt man noch in so weit an der alten Einrichtung der Paschafeier fest, daß man einen Menschen in der Paschawoche opferte. Wie überall waren es zuletzt auch bei den Juden nur noch Verbrecher oder Fremde, die als Fortzetzung der alten Menschenopfer zur Sühne des Gottes bluten mußten. Sie versparten die Hinrichtung eines oder einiger Verbrecher auf die Paschawoche, suchten wohl auch eines Ausländers habhaft zu werden, um diesen im Stillen als Opfer zu tödten: und Dies ist es eben, was ihnen bis auf den heutigen Tag bei allen Nationen Schuld gegeben wird. - In den Kreis unseres vorliegenden Abschnittes fallen nun zunächst das Opfer der menschlichen Erstgeburt, die Menschenopfer am Pascha, die Gelübde von Menschenopfern, als eine Art solcher Gelübde das Cherem und Opfer der Feinde, sodann aber auch die Einrichtungen, welche die Stelle des wirklichen Opfers vertreten sollten, nämlich die Beschneidung und das Rasiräat.

[10] http://www.islamland.com/uploads/books/Al-Kuran_hun.pdf
Korán (Magyar fordítás és magyarázatok: Abdel Rahman Mihalffy)

[11] SCHUSTER, Ignaz: Handbuch zur Biblischen Geschichte des Alten und Neuen Testaments, Erster Band: Das alte Testament (Freiburg im Breisgau, 1862)
(S. 113) Isaaks Geburt und Opferung
Da nun Abraham wußte, daß er seinen Sohn nicht opfern sollte, Gott aber doch gern auf dem zugerichteten Altare ein Opfer gebracht hätte, erhob er seine Augen und sah hinter sich einen Widder, der mit den Hörnern in einer Hecke hing, was um so leichter geschehen konnte, als in Asien sehr häufig Widder mit vier Hörner nach Art des hier abgebildeten vorkommen.

ILLUSTRIRTE Pracht-Bibel oder die ganze Heilige Schrift des Alten und Neuen Testaments, nach der deutschen Uebersetzung D. Martin Luther`s - Mit erklärenden Anmerkungen von Otto Delitsch (Leipzig und Dresden, 1862)
(S. 38.) 1. Mose 22,13. Da hob Abraham seine Augen auf, und sahe einen Widder hinter ihm in der Hecke mit seinen Hörnern hangen; und ging hin, und nahm den Widder, und opferte ihn zum Brandopfer an seines Sohnes Statt.
13. Vielleicht der vierhörnige Widder, der, wie die beigegebene Abbildung zeigt, leicht mit seinen Hörnern in der Hecke sich verwickeln und hangen bleiben konnte.

[12] https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Bak
Heraldikai lexikon/Bak

[13] http://www.israelheute.com/Nachrichten/A...54/Default.aspx (már nem lehet elérni)
https://www.israelheute.com/erfahren/vie...ge-einwanderer/
Donnerstag, 11. August 2016
Vierbeinige Einwanderer

[14] OBERLANDER, Báruch (*rabbi): A Rási kommentár a Tórához, Mózes első könyve – Széfer Brésit, Kiadja a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme (Budapest, 2009) ISBN 9789639743199
(257. old.) Ábrahám fölemelte a szemét és íme, látott utána egy kost, amely szarvával magakadt a bozótban; odament Ábrahám, megfogta a kost és azt áldozta égőáldozatul fia helyett. (1 Mózes 22:13)
- egy kost. [Kifejezetten] erre a célra lett előkészítve a Teremtés hat napja során (Vagyis – vöhiné ájil - egy különleges kosra történő utalás).

http://lexikon.katolikus.hu/K/kos.html
Magyar Katolikus Lexikon
kos (lat. aries, héb. ajil)
A bozótban a szarvánál fogva fönnakadt kos, melyet Ábrahám fia, Izsák helyett áldozott föl, Szt Ágoston értelmezése szerint a töviskoronával a fején kereszthalált halt Krisztus előképe (Ter 22,13).

http://www.tankönyvtar.hu/hu/tartal...r/ch02.html#kos
Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár (Balassi kiadó)
kos:
Szt. Ambrus Krisztus jelképét látta a kosban. A középkori alkotásokon a feltámadott, győzedelmes Krisztusnak is lehet a jelképe.

[15] OBERLANDER, Báruch (*rabbi): A Rási kommentár a Tórához, Mózes első könyve – Széfer Brésit, Kiadja a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme (Budapest, 2009) ISBN 9789639743199
(258. old.)

RASHI, Salomo (*Rabbiner): Rabbi Salomo Jarchi`s ausführlicher Commentar über das erste Buch Mosis, Erster Band (Bonn, 1833)
(S. 182) Denn der Widder lief gegen Abraham, aber der Satan (Nach der Meinung der Rabbiner hat Samael diesen Widder beeinträchtigt, siehe Jalkut Schimoni S. 29.) verwickelte und verwirrte ihn in den Gesträuchen.

[16] EISENMENGER, Johann Andreä (*Professor): Entdecktes Judenthum, Zweyter Theil (Königsberg in Preussen, 1711)
(S. 697) Die Weise betreffend/ wie der Meßias kommen werde/ so soll er auff demjenigen Esel hergeritten kommen/ auff welchem der Abraham und Moses geritten seynd/ worvon in dem Jalkut Schimóni über die fünff Bücher Mosis/ fol. 28. col. 2. numero 98. über die Worte Genes. 22. v. 3. Da stund der Abraham am Morgen früh auff, und sattelte seinen Esel, also geschrieben stehet: Dieser (Esel) ist ein Füllen derjenigen Eselin/ welche (im Anfange der Welt) in der Tagscheidung (oder Demmerung) ist erschaffen worden. Derselbige ist der Esel/ auff welchem Moses geritten ist/ wie (Exod. 4. v. 20.) gesagt wird: Und Moses nahm sein sein Weib/ und seine Söhne/ und führte sie auff einem Esel. Derselbige ist der Esel/ auff welchem der Sohn Davids reiten wird/ wie (Zachar. 9. v. 9.) gesagt wird: Er ist arm/ und reitet auff einem Esel. Eben solches ist auch in dem Buch Pirke Rabbi Elieser, in dem 31. Cap. wie auch in gedachtem Jalkut Schimóni über den Zachariam fol 86. col. 1. numero 575 zu lesen. So schreibet auch der Rabbi Salomon Jarchi in seiner Auslegung über die schon angezogene Worte Exodi 4. v. 20. von dem darinnen gemeldten Esel/ auff solche Weise: Dieser ist der absonderliche Esel/ welchen der Abraham zur Bindung des Isaacs gesattelt hat/ und derjenige/ auff welchem der Meßias sich inskünfftige offenbahren wird/ wie (Zach. 9. v. 9.) gesagt wird: Er ist arm/ und reitet auff einem Esel.

HUNDT-RADOWSKY, Hartwig: Die Judenschule, oder gründliche Anleitung, in kurzer Zeit ein vollkommener schwarzer oder weißer Jude zu werden, Erstes Buch (Jerusalem, 5582 - 1822)
(S. 243) Rabbi Salomon Jarchi erzählt: >>Der Messias wird kommen auf dem Esel, den unser Vater Abraham ritt, als er unsern Vater Isaak auf Moriah schlachten wollte. Dieser Esel war auch derselbe, auf welchem unser Lehrmeister Moses und sein Weib Phara ritten, als sie aus Aegypten zogen. Der Prophet Elias wird vor dem Messias Bendavid, ein großes Horn blasend, hergehen, und seine Ankunft verkündigen. Dann werden sich die Juden an einem Ort versammeln, und wenn sie alle zusammen sind, wird der Messias und der Esel kommen.<<

KOLSHORN, Daniel (*Professor): Gründliche und Vernunffts-Erklärung über das tiefe Geheimniß der Schrifft des Wortes Gottes, von der Erlösung (Leipzig, 1745)
(S. 129) Warum der König von Israel auf einem Esel einreiten sollen, davon schreibt der Rabbi Elieses in Cap. Pirke fol. 145. daß solcher Esel am ersten Sabbaths Abend erschaffen worden. Der Bileam, dessen im 2 Buch Mos. C. 4. v. 20. gedacht wird, habe solchen gebraucht, zuerst aber der Vater Abraham, zum dritten würde der Meßias, laut des Zachariä Weissagung, ihn gebrauchen: Solche Thorheiten von einem so alten Esel schreiben die Juden in ihrem Thalmud in grosser Zahl, so sehr sind in Blindheit gerathen.

LEBERECHT, Philipp Nicodemus: Der geistlich-todte Jude, oder eine Wege-Leuchte derer armen Juden Blindheit zu erkennen, Erster Theil (Magdeburg, 1725)
(S. 17) Wie und auf was vor Art der Meßias kommen werde, so soll er auf einem Esel, und zwar auf demjenigen Esel, auf welchem Abraham und Moses geritten, kommen, dieses ist beschreiben im Jolkuth Schimoni, über die fünff Bücher Moses, fol. 28. Col. 2. Num. 98. über die Worte Genes. XXII, 3. Da stund der Abraham am Morgen frühe auf und sattelte seinen Esel, wie folget: Dieser Esel ist ein Füllen derjenigen Eselin, welche im Anfang der Welt in der Tages-Schimmerung ist erschaffen worden; Derselbige ist auch der Esel, auf welchem Moses geritten ist, wie geschrieben stehet: Und Moses nahm sein Weib und seine Söhne, und führete sie auf einem Esel; Derselbige ist auch der Esel, auf welchem der Sohn David reiten wird, wie geschrieben stehet: Er ist arm, und reitet auf einem Esel. Es schreibet auch der R. Salomon Jarchi in seiner Auslegung über diese obgedachten Worte Gen. XXII, 3. also: Dieser ist der absonderliche Esel, welchen der Abraham zur Bindung des Issacs gesattelt hatte, auf welchem auch der Meßias ins künfftige sich offenbahren wird, wie geschrieben stehet: Er ist arm, und reitet auf einem Esel.

MAIER, Johann: Geschichte der jüdischen Religion - Von der Zeit Alexander des Grossen bis bis zur Aufklärung mit einem Ausblick auf das 19./20. Jahrhundert (Berlin, 1972) ISBN 3110024489
(S. 120) Der Esel Abrahams ist identisch mit dem Esel des Mose und mit dem Esel des endzeitlichen Davidsohnes.

MATTHÄI, Adam Rudolf Georg Christoph (*Rabbiner): Beschreibung des jüdischen Neu-Jahr-Festes nach ihrer Lehre und gewöhnlichen Gebräuchen aus den talmudischen und rabbinischen Schrifften (Nürnberg, 1755)
(S. 173-174) Wenn des zehnden gedacht wird, welches das Schlacht-Opfer seines Sohns Isaacs in sich hält, so heist es unter andern schicklichen Worten und schönen Reimen also: "Er (Abraham) gürtete selbsten den Esel (...) begilah mit fröhlichen Muth. Dies ist der Esel, auf welchem hernach reitete der (...) dalah, dalaH der Wasserschöpfer, (das ist Moses, welcher diesen Titel erlangt aus 2. B. Mose 2,19.) Unf der ist eben derjenige, auf welchem zur letzten Zeit wird reiten der Arme (der Messias) zur Zeit (...) hagulah der Erlösung". Aus diesen Worten ist zu ersehen, wie kräftig diese Leute eine Sache GOtt im Gebeth vorzutragen wissen. Denn nachdem sie hier die wahre Frömmigkeit Abrahams GOtt anpreisen, so bleiben sie hierbey nicht stehen, sondern denken, es seye wol der Mühe wehrt, auch den Ruhm seines Esels herauszustreichen, daß dieses Thier was vornehmes sey. Es reitet hierauf Abraham, es reitet darauf Moses, ja der Messias selbst wird bey seiner Ankunft darauf reiten. Dieser feste Glaube wird beschrieben im Jalkuth Schimoni über I. B. Mose 22, 3. allwo es heist: „Da stunde Abraham des Morgens früh auf, und gürtete seinen Esel: dies ist der Esel, welcher zwischen der Abend-Zeit (bey der Schöpfung der Welt) erschaffen worden ist; dies ist der Esel auf welchem Moses geritten ist, da es heist 2. B. Mose 4, 20: Also nahm Moses sein Weib und seine Söhne und führete sie auf einen Esel; und dies ist der Esel, auf welchem zur letzten Zeit reiten wird der Sohn David, von welchem es heist Zachar. 9, 9: arm und reitet auf einem Esel".

NORK, F. (J. F. F. Korn): Biblische Mythologie des Alten und Neuen Testamentes, Erster Band (Stuttgart, 1842)
(S. 16) Es braucht hier wohl nicht erst erinnert zu werden, dass Abraham (I. M. 22, 3.), Mose (2. M. 4, 20) und Bileam nicht gewöhnliche Eselreiter sind, sonst würden die Rabbinen nicht den Elias als Verkündiger des Messias am Ende der Tage auf jenem Esel Abrahams erwarten, und Zacharias nicht den Messias als Eselreiter geweissagt haben.

WÜNSCHE, August: Die Leiden des Messias in ihrer Übereinstimmung mit der Lehre des Alten Testaments und den Aussprüchen der Rabbinen in den Talmuden, Midraschim und andern alten rabbinischen Schriften (Leipzig, 1870)
(S. 51) Die Späteren, die an dieser Weissagung Anstoss nahmen und das Kommen des Messias auf einem Esel für unschicklich fanden, wurden von den Juden gewöhnlich damit zurückgewiesen, dass sie behaupteten, dem Esel des Messias komme eine ganz besondere Dignität zu, indem er ein Sohn der Eselin sei, welche innerhalb der sechs Schöpfungstage erschaffen worden, auf dem ferner Abraham geritten, als er seinen Sohn Isaak opfern wollte, desgleichen Mose, als er nach Aegypten zog. Im Jalkut Schimoni fol. 28, col. 2. num 98 heisst es mit Bezug darauf über die Worte Gen. 32, 3: "Da stand Abraham am Morgen früh auf und sattelte seinen Esel. Dieser (Esel) ist ein Füllen derjenigen Eselin, die (im Anfange der Welt) in der Tagscheidung (d. i. die Dämmerung) erschaffen worden; es ist der Esel, auf dem Mose geritten, wie es heisst" (Ex. 4, 20): "Und Mose nahm sein Weib und seine Söhne und liess sie auf einem Esel reiten." Es ist endlich der Esel, auf dem der Sohn Davids reiten wird, wie es heisst: "Arm und auf einem Esel reitend." Vgl. noch ebend. fol. 86, col. 1. Num. 575. Ebenso schreibt Raschi in seinem Commentare zu Ex. 4, 20: "Dies ist der absonderliche Esel, den Abraham zur Opferung Isaaks gesattelt und derjenige, auf welchem der König Messias ins Künftige sich offenbaren wird, wie Sach. 9, 9 gesagt ist." Auch Samuel stellt den Esel des Messias in den Augen Schapurs als einen sehr werthvollen und mit nichts vergleichbaren hin.

https://zsido.com/fejezetek/a-messias-sz...latában/
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
A Messiás szamara – Az anyag a szellem szolgálatában

[17] BUCHOLZ, Christian Friedrich (*Professor), Rudolph Brandes: Katechismus der Apothekerkunst oder Grundzüge des pharmaceutischen Wissens in Fragen und Antworten, für Lehrer und Lernende, Erster Band (Erfurt, 1820)
(S. 31-32) Equus asinus, der Esel, hat einen Schwanz der am Ende blos borstig, und ein schwarzes Rückenkreuz. Der ursprünglich wilde Esel ist schneller und flinker als der zahme, und lebt in grossen Heerden in der Tatarey und in Indien.

KAUP, J. J. (*Professor): Das Thierreich in seinen Hauptformen, Erster Band (Darmstadt, 1835)
(S. 382) Der Esel. Aquus Asinus.
Mit langen Ohren, schwarzem Kreuz über den Rücken und Büschel am Schwanz.

SCHMID, Karl: Naturhistorische Beschreibung der Säugthiere, Zweyter Theil (München, 1815)
(S. 8.) Der wilde Esel (Kulan) - Equus asinus ferus.
Den wilden Esel giebt es in den Steppen der grossen Tatarey noch in grosser Menge, und die dasigen Hirtenvölker bezeichnen ihn mit dem Namen Kulan.
(S. 9) Das Männchen ist viel stärker an Hals, Gliedern, Brust und Rumpf, und unterscheidet sich von dem Weibchen durch den mit dem Rückenstreif über die Schultern in das Kreuz gehenden schmalen Querstreif, welcher letzterm fehlt.

WIEGMANN, Arend Friedrich August (*Professor), Johann Friedrich Ruthe: Handbuch der Zoologie (Berlin, 1832)
(S. 67) E. (*Equus) asinus. Der Esel. Der Schwanz hat nur an seinem Ende einen Haarbüschel; eine schwarze Binde über die Schultern, welche mit dem Längstreifen des Rückens ein Kreuz bildet.

[18] SCHAMBACH, Georg: Niedersächsische Sagen und Märchen (Altenmünster, 2012) ISBN 9783849603168
(S. 341-342) 31. Weshalb der Esel ein Kreuz auf dem Rücken hat.
Als der Heiland nach Jerusalem reiten wollte, wandte er sich an das Pferd und fragte dasselbe, ob es ihn auf sich nehmen und nach der Stadt tragen wollte. Das Pferd aber, eben mit Fressen beschäftigt, antwortete ihm, es wolle erst fertig fressen. Zur Strafe dafür muß es seitdem immer fressen, ohne doch jemals satt zu werden, und wird nur müde. Darauf wandte sich der Heiland an den Esel und fragte, ob er ihn tragen wollte. Dieser war auch sogleich dazu bereit und trug ihn nach Jerusalem. Als Zeichen des bereitwilligen Gehorsams hat der Heiland dem Esel das Kreuz auf dem Rücken gegeben, welches immer dunkler gefärbt ist, als der übrige Rücken.

[19] AELIANUS, Claudius (Übersetzt: Friedrich Jacobs): Claudius Aelianus Werke, Erstes Bändchen - Thiergeschichten (Stuttgart, 1839)
(S. 813-814) 28. Von dem Hasse der Aegypter gegen Esel und Gasellen (Oryx).
Die Busiriten und das Aegyptische Abydus und Lykopolis verabschenen den Schall der Trompete, und geben als Grund davon an, daß er dem Schreien des Esels gleicht (*Die Busiriten und Lykopoliten, sagt Plutach - de Is. et Osir. c. 30. p. 362. F. -, machen durchaus keinen Gebrauch von der Salpinx, weil ihr Ton dem Eselsgeschrei gleichkommt.); aber auch alle, die dem Serapis dienen, hassen den Esel.
(S. 814) Von dem Esel sagen die Pythagoreer auch Dieß, er sey das einzige Thier, das nicht für die Harmonie geboren sey; deßhalb sey er ganz unempfindlich für den Ton der Leier. Manche sagen auch sogar, er sey dem Typhon befreundet.

GÖLL, Hermann: Illustrirte Mythologie. Göttersagen und Kultusformen der Hellenen, Römer, Aegypter und Juden (Leipzig, 1867)
(S. 217) Noch weiter in Verachtung der ägyptischen Religion ging der grausame Artaxerxes Ochus, der den Hapi nicht allein schlachtete und sich mit seinen Freunden einen Braten davon wohl schmecken, sondern auch anstatt seiner einem Esel, dem verhaßten Thier des Set, göttliche Ehre erwiesen ließ. Die Aegypter rächten sich für diesen Hohn dadurch, daß sie ihm selbst den Namen „Esel“ beilegten!
(S. 218) Auf einem Esel soll Set aus der Schlacht bei Tkon geflohen sein; aber auch die röthliche Farbe des armen Langohrs harmonirte mit der Leibfarbe des Set, und nach Plutarch ging bei den Aegyptern der Haß gegen das Roth so weit, daß man an gewissen Festen einen Esel von einer Anhöhe herabstürzte und rothhaarige Menschen mißhandelte, sowie man denn auch durchaus keine Trompete duldete, weil ihr Klang mit dem Eselsgeschrei entfernte Aehlichkeit besäße!

GUBERNATIS, Angelo De (*Professor): Die Thiere in der indogermanischen Mythologie (Leipzig, 1874)
(S. 290) Kapitel III. Der Esel.
Im Reigveda auch, wo doch der Esel als ein Kämpfer beschreiben wurde, der für die Götter ficht, finden wir ihn in der dämonischen Gestalt eines unangenehmen Sängers, welcher sie Verehrer des Gottes Indra erschreckt; der letztere wird deshalb von dem Dichter ersucht, den Esel zu tödten, der mit schrecklicher Stimme singt (Sam, indra, gardabham mrina nuvantam pâpayâmuyâ; Rigv. I. 29,5.). Hier erscheint der Esel schon als ein wirkliches Ungeheuer, welches sogar das Schwert des Fürsten der himmlischen Helden selbst, der sich zum Kampfe gegen ihn rüstet, zu kosten würdig ist. Der Esel ist deshalb schon im weissen Yagurveda den Ungeheuern geweiht.
(S. 295-296) In den mongolischen Mährchen, deren indische Ursprung wir bei einer früheren Gelegenheiten angedeutet haben, finden wir zwei andere auf den Esel bezügliche Sagen. Im achtzehnten Mährchen belädt ein närrischer Mann seinen Esel mit Reis und macht sich auf die Reise, um denselben zu verkaufen; er verbirgt seinen Esel in einer Höhle; einige Kaufleute kommen mit ihren Güter vorbei, und der Narr giebt vermittelst einer Trompete einen so lauten Ton von sich, dass die Kauflaute in dem Glauben, es seien Räuber in der Höhle versteckt, davonlaufen und ihre Güter in dem Besitz des Esel zurücklassen. Hier sind der Esel und der Narr schon identificirt. Die Trompete und das Blasen des Narren entsprechen dem Schreien des Esels, von dem wir bald andere Wunder berichtet finden werden. Der Sinn des Mythus ist folgender: Der Sonnenheld in der Nacht oder in der Wolke oder im Winter wird dumm, er wird ein Esel; die Wolke donnert und der Donner der Wolke lässt die Vorstellung bald von dem Schreien und bald von dem flatus des Esels (oder des Narren), bald von einer Trompete (Danteleser sind mit der Trompete des Teufels Malacoda bekannt, von welcher derselbe Gebrauch gemacht wird, den im mongolischen Mährchen der Narr von ihr macht.), und bald von einer Pauke entstehen. Wir dürfen nicht vergessen, dass das Wort dundubhi, welches eigentlich Kesselpauke oder Pauke bedeutet, auch der Name eines Ungeheuers ist und dass Dundubhî der Eigenname des Weibes eines gandharva, oder einer gandharvî ist.
(S. 310) In den italienischen Mährchen wächst, wenn der Esel auf dem Berge schreit, ein Schwanz auf der Stirn der hässlichen Tochter der Stiefmutter; der dritte Hahnenschrei ist das Zeichen zum Tode des Ungeheuers; der dritte Schrei oder flatus des Esels kündigt den Tod des Narren an. Mit Ende der Nacht verschwindet der Esel und der Narr verschwindet resp. stirbt ebenfalls. Das Schreien des Esels kann nicht bis zum Himmel aufsteigen; nachdem der Esel geschrieen, nachdem die Wolke gedonnert hat, kommt der Esel auf die Erde nieder, löst sich in Regen auf, zerstreut sich und stirbt; der dunkle Esel kann nicht in dem glänzenden Himmel bleiben, er kann nur den wolkigen, feuchten oder düsteren Himmel der Hölle bewohnen.

JÄCK, Joachim Heinrich: Taschen-Bibliothek der wichtigsten und interessantesten Reisen duch Aegypten, II. Theil. 3. Bändchen (Nürnberg, 1829)
(S. 635) Bei den alten Aegyptern waren die Esel so verhaßt, daß die Einwohner von Coptos sie von der Höhe eines Felsen hinab stürzten, und die Busiriten und Lycopoliten auf keiner Trompete bließen, weil der Schall dieses Instrumentes nach ihrer Meinung dem Esels-Geschrei gleichen sollte.

WOLF, G.: Fortbildungsschule für deutsches Volk und deutsche Jugend, eine Zeitschrift für`s Leben zur wissenschaftlichen Bildung und Unterhaltung, Zweiter Band (Augsburg, 1865)
(S. 118) Die Musik der Aegypter
Die Trompeten waren entweder einfach kegelförmig, oder bestanden aus einer langen, engen, geraden Röhre, an deren Ende ein weiter Schalltrichter war. Der Ton soll einem Eselsgeschrei ähnlich gewesen sein.

[20] BUNSEN, Christian Carl Josias: Aegyptens Stelle in der Weltgeschichte (Hamburg, 1845)
(S. 496) II. Set - Nubi - Typhon
Seth kennen wir als Name des Typhon durch das ungedruckte Werk eines Astrologen aus der Zeit der Antonine, Bettius Balens, und durch Plutarch (de Is. et Os. 49.), nach dessen Gewährsmännern es Gewaltiges, Gewaltthätiges, vielfach Umschwingendes und Ueberspringendes bezeichnete.
(S. 497) Als Esel kommt er bei Salvolini in seinem Auszuge der Handschrift von Air über die Heeresmacht des Sesostris vor, wobei jener Gelehrte eine griechische Umschrift des Namens ΣΗΘ (Seth) anführt. Den Esel als Seth giebt auch Epiphanius, wo er sagt: die Aegypter begehen die Feiern des Typhon als eines Esels, den sie Seth nennen (Epiph. adv. Haer. III. p. 1093.).

HANNOVERSCHE Anzeigen von allerhand Sachen, deren Bekantmachung dem gemeinen Wesen nöthig und nützlich. Vom Jahre 1758 (Hannover, 1759)
(S. 1617) Nützliche Samlungen. Hundert und zweytes Stück (Freytag, den 22ten December 1758)
Fortsetzung des Ausgangs der Israeliten aus Egypten, und ihr Duchgang durchs rothe Meer
Klein Heraklea lag im sethroitischen Bezirke. Sethros oder Seth (Plutarchus de Iside & Osiride p. 367. 371) war der Typhon selbst, welchen die Egypter als einen rothen Esel (Epiphanius L. III. adversus Hareses p. 1093. fin. P.E. Jablonski in Panchen Ægyptiorum L. V. c. 2. §. 10. p. 65. T. II.) beschrieben, und dem Wirbelwinde zum Urheber gaben, wie auch seinen Sitz im sirbonischen See bestimmeten.

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tk...umtar/ch02.html
Pál József, Újvári Edit: Szimbólumtár
szamár: A lófélék családjába tartozó, kisebb termetű, hosszú fülű, málházásra, igavonásra használt háziállat a termékenység, a béke, az alázat és a szegénység jelképe. • A sumer költészetben a szamárcsődör a férfiasság kifejezőjeként szerepel (Sulgi magasztaló éneke önmagáról, 16–18.). Negatív erőként a sötétség, az ostobaság, a csökönyösség, a bujaság, az ösztönember megtestesítője. Hátasállatként szerepét sokszor az határozza meg, hogy ki utazik rajta. • Az indiai mitológiában a halálistenségek hordozója, például Káli istennőé (anyaistennő). Dhénuka démon, akit Krisna ölt meg, szamár alakban jelent meg. • Kínában fehér szamár szállítja a taoista halhatatlanokat (tao). • Az ősi egyiptomi hit szerint az alvilág kapuját szamárfejű démonok őrzik. Az Oziriszt meggyilkoló Széth állata; gyakran ábrázolják magát az istent is szamárfejjel. A trombita szamárordításra emlékeztető hangja miatt tiltott hangszer volt Egyiptomban, mivel Széthre, a pusztító, gonosz istenségre utal. Hórusz évenkénti, Széth felett aratott győzelmét szamáráldozattal ünnepelték. Két szamár tartja az ahet hieroglifát, amely a nyári napfordulót jelképezi: Széth csillaga, a Szaturnusz ilyenkor veszi át az uralmat.
• A zsidó és keresztény hagyományban a bírák, a királyok és a próféták szent állata. Bileam (Bálám) szamara (Szám 22,23) okosabb gazdájánál, hamarabb felismeri az Isten által útjukba állított angyalt. A Ter 49,11 ("A szőlőtőhöz köti csikaját, és a szőlővesszőhöz a nőstény szamár fiát") keresztény értelmezése az "Én vagyok a szőlőtő" (Jn 15,1) alapján, a nőstényszamarat a zsidósággal, a nemes venyigét Krisztussal, a szamár csikaját pedig az általa megszabadított pogánysággal azonosítja. A középkori művészetben csökönyössége miatt az Eklézsia és Zsinagóga ábrázolásain az utóbbit megszemélyesítő allegorikus alak állata.
A keresztény szimbolikában emellett a béke és az alázat jelképe. Krisztus életének számos epizódjában fontos szerepet kap. Krisztus születésének hagyományos ábrázolásain – "az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát" (Iz 1,3) –, ill. Pszeudo-Máté apokrif evangéliuma alapján a szamár az istállóban, az ökör társaságában jelenik meg. Az ökröt mint áldozati állatot Krisztus áldozatának szimbólumaként, a szamarat mint teherhordót pedig a világ bűneit magára vevő Krisztusként is értelmezték. Az Egyiptomba való menekülés ábrázolásain Mária szamárháton ül a gyermekkel, míg József gyalogszerrel kíséri őket. Zakariás jövendölését (amelyben a szamár a harci ménnel szemben a szelídség megtestesítője: Zak 9,9) Jézusra vonatkoztatták, aki egy "szamárnak csikaján" vonult be Jeruzsálembe.
Széth: Egyiptomi isten, a sivatag felől támadó pusztító vihar, a sivatagból áradó forró szél megszemélyesítése. Eredetileg hadisten volt, számos óbirodalmi (Kr. e. 2613–2160) fáraó viselte a nevét. • Az Ozirisz-mítoszban a termékenységisten ellenfele, gyilkosa. A görögök Tüphónnal azonosították. Plutarkhosz szerint Tüphón a világban ható negatív erő, a sötétség, a gonoszság, a gyűlölködés megtestesülése (Plut. Iszisz és Oszirisz, 27); "mindaz, ami a természetben ártalmas és pusztító" (45).

[21] PRÜMM, Karl (*Professor): Religionsgeschichtliches Handbuch für den Raum der altchristlichen Umwelt (Rom, 1954)
(S. 386) In einer Wandzeichnung eines als paedagogium bezeichneten Hauses am Palatin zu Rom, das vielleicht das Lazarett für verunglückte Zirkusfahrer gewesen ist (ganz in der Nähe lag ja der Circus Maximus), hat man neuerdings (statt wie bisher überwiegend eine Verspottung des Glaubens eines Christen an den Gekreuzigten) eine ernsthaft gemeinte Votivzeichnung erblickt, indem man die Unterschrift "Alexamenos sebete theon" als Lösung eines Dankgelöbnisses an den darüber (als Mensch mit Pferdekopf) abgebildeten Seth-Typhon deutet und die Worte: "Alexamenos (als Name des Kämpfers aufgefaßt) verehrt seinen Gott" so versteht: er stattet ihm für die Bewahrung vor dem Tode bei einem Unfall seinen schuldigen Dank ab.

Ószövetségi misztérium kozmikus keresztje és szerepe a zsidó vallástörténetben I.
Ábrahám emberáldozat kísérlete III.



Források II.:

[22] HUNYADI, Ferentz: Keresztény archivarius, vagy ollyan história gyűjtemény, mellyben öszve-szedegettetve feltaláltatnak a` Bibliában elő-fordúló dolgoknak a` régi külső íróknál meg-raradott nyomai; és az ő tulajdon szavaikkal, `s azokra-való szükséges jegyzésekkel elő-adatnak, azon külső írók` életek` idejének rendi szerint (Vátz, 1794)
(43-44. old.) Az Égyiptomiak-is áldoztak barmokat, és valamint a` `Sidók, tisztákat. Írja Herodotus lib. 2. c. 38. melly nagy gonddál visgálták meg a` Papok, a` barmot, hól fel-állatták, hól hanyat fektették, nyelvét ki-nyujtatták, a` farka szőrit is meg-nézték, és ha a` bikában (melly veres vólt) tsak egy szörszál vólt-is fekete, meg-nem áldozták. Ha tiszta vólt az állat, a` Pap kötött a` szarvára Égyiptomi-kákát (byblus) azután agyagot tévén reá, a` petsétlő gyürűjét reá nyomta, `s úgy vitték áldozatra. A` ki úgy meg-nem jegyzett bikát áldozott, halállal ölték-meg. Nevezetes itt az-is, hogy valamint a` Sidóknál különös áldozat vólt a` veres tehén 4. Mós. 19, úgy az Égyiptomiak, mivel a` gonosz Typhont veresnek hitték, soha egyéb ökröt, vagy bikát nem áldoztak, hanem veresset. (Plutarch. in libr. de Isid) És valamint a` bűnért egészen meg-égetendő áldozatra a` `Sidók Papja kezeit reá tette, és arra mintegy a` bűnt reá rakta, `s abból éppen nem vólt szabad meg-enni; úgy az Égyptomiakról ezt írja Herodot l 2. C. 39. hogy az állatnak fejét megátkozván sok átkokkal, el-viszik a` piatzra, ha vagynak ott Görögök, a` kiknek el-adják, ha nintsenek, a` folyó-vízben vetik. Így átkozták pedig meg az áldozatra-való állatnak fejét: Ha valami gonosz következne, vagy az áldozókra, vagy az egész Égyiptomra, az fordúljon erre a` före.

PLUTARCH: Über Isis und Osiris (Berlin, 1850)
(S. 51-54) Cap. 30. Die Einwohner von Busiris und Lykopolis bedienen sich durchaus nicht der Trompeten, weil ihr Ton dem Eselgeschrei ähnelt: überhaupt halten sie den Esel für ein unreines und dämonisches Thier, wegen seiner Aehnlichkeit mit Typhon; auch auf die Opferkuchen, die sie in den Monaten Payni und Phaophi machen, setzen sie das Bild eines gefesselten Esels. Beim Opferfeste des Helios werden die den Gott Verehrenden ermahnt, kein Gold am Leibe zu tragen und keinem Esel Nahrung zu reichen. Auch die Pythagoräer halten offenbar den Typhon für eine geisterhafte Macht: denn sie sagen, dass er in dem geraden Maass Sechs und Funfzig entstanden sei; das Wesen des Dreiecks gehöre dem Hades Dionysos und Ares, das des Vierecks des Rhea Aphrodite Demeter Hestia und Hera, das des Zwölfecks dem Zeus, das des Sechsundfunfzigecks dem Typhon, wie Eudoxos erzählt.
Cap. 31. Weil nun die Aegypter den Typhon für rothfarbig halten, so opfern sie auch die röthlichen Rinder. Die Untersuchung dabei ist so scharf, dass das Thier für untauglich gilt, wenn es nur ein schwarzes oder weisses Haar hat. Zum Opfer, meinen sie, schicke sich nicht gottgefälliges, sondern das entgegengesetzte, nämlich die Körper solcher Thiere, in welche die Seelen von gottlosen und ungerechten Menschen hinübergewandert wären. Daher wurde vor Alters der mit Verwünschungen beladene abgeschnittene Kopf des Opferthieres in den Fluss geworfen, jetzt wird er den Fremden überlassen. Den zum Opfer bestimmten Stier stempelten diejenigen Priester, welche Sphragisten oder Siegelführer heissen. Das Siegel trägt, wie Kastor berichtet, die Gestalt eines knienden Mannes mit hinten zusammengebundenen Händen, dem ein Messer an der Kehle steht. Der Esel, meinen sie, habe, wie schon bemerkt, seine Aehnlichkeit mit dem Typhon nicht weniger wegen der Ungelehrigkeit und Geilheit als wegen der Farbe. Daher gaben sie auch dem Ochos, der ihnen unter allen Perserkönigen wegen seiner Verruchtheit und Frevelhaftigkeit am verhasstesten war, den Beinamen Esel; er aber sagte: nun, dieser Esel wird euren Ochsen verspeisen; und darauf liess er den Apis schlachten, wie Deinon berichtet. Wer aber sagt, dass Typhon aus der Schlacht auf einem Esel sieben Tage geflohen sei, und als er davongekommen, die Söhne Hierosolymos und Judaios gezeugt habe, der zieht offenbar die Jüdischen Geschichten in unsre Sage herüber.
(S. 219) Der Esel war sehr entschieden ein Symbol des Typhon-Seth, der in Karnak eselköpfig und gebunden dargestellt, und vom Horus abgestraft wird. Mit Eselkopf erscheint Typhon auch in einem Papyrus bei Salvolini, Campagne de Ramses pl. I, N. 32. p. 21. Als liegender Esel ist Seth-Typhon abgebildet in Champ. Gr. p. 120. Steinbücher (Beschr. der äg. Alt. Wien 1826. p. 47. Papyrus 3771) spricht von dem Opfer eines Esels.

SCHWENCK, Konrad: Die Mythologie der asiatischen Völker, der Aegypter, Griechen, Römer, Germanen und Slaven, Dritter Band: Die Mythologie der Aegypter (Frankfurt am Main, 1846)
(S. 206) Typhon
Dieser schlimme Gott nun war röthlich, wie uns Plutarch meldet, und diese Farbe mußten, sagt ebenderselbe, die Stiere haben, welche geopfert werden durften, (womit Diodor, 1. 88 übereinstimmt), so daß kein schwarzes und kein weißes Haar an ihm gefunden werden durfte. Der Grund davon war, wie oben in der Mythologie des Apis schon bemerkt worden ist, daß Stiere, welche dem Apis glichen, für heilig galten, und darum nicht geopfert werden durften, wogegen die rothen Stiere als Typhonisch angesehen wurden, und mithin nicht geschont werden mußten. Der röthliche Esel aber gehörte dem Typhon wirklich, was daraus zu ersehen ist, daß derselbe, wie Plutarch (30) erzählt, mißhandelt wurde, weil er roth wie Typhon ist; denn Typhon ward zwar mit Opfern gesühnt, daß er mild werde, aber an gewißen Festen ward er herabgewürdigt und verhöhnt, und an diesen wurden auch die rothhaarigen Menschen als Typhonische mißhandelt, und der Esel ward, wie es zu Koptos zu geschehen pflegte, von einer Anhöhe herabgestürzt. Ja zu Busiris und zu Lykopolis gebrauchte man sogar durchaus keine Trompete, weil ihr Klang mit der Stimme des Esels Aehnlichkeit hat, und zu diesen beiden Städten fügt Aelian (10. 28.) noch Abydos, wo ein besonders angesehenes Grab des Osiris war, hinzu.

[23] BAUDRI, Friedrich: Organ für christliche Kunst, Dreiundzwanzigster Jahrgang (Köln, 1873)
(S. 45) W. Wackernagel (*Professor): Die Farben- und Blumensprache des Mittelalters
Die älteste Stelle aber von solcher Sinnbildlichkeit der Schriftfarben gehört bereits dem neunten Jahrhundert an: da, im J. 839, sah ein englischer Presbyter im Traume Bücher mit schwarzen und blutrothen Buchstaben: jene bedeuteten die Gebote Gottes, diese die Sünden der Menschen. Also, obschon die Bücher auch hier keine irdisch wirklichen sind, doch der irdischen Wirklichkeit gemässer keine weisse Schrift, und das Roth und das Schwarz nicht in dem Sinne gemeint, in welchem sonst überall diese beiden Farben verstanden werden: das Roth als Bezeichnung der Sünde mochte durch eine bekannte Stelle des Jesaias veranlasst sein. Roth als Bezeichnung der Sünde: von etwas der Art haben wir jetzt noch eigens und ausführlicher zu sprechen.

Ich meine die rothe Farbe des Haupthaare und des Bartes als ein Zeichen der Falschheit.

SZABÓ, Zoltán; SZABÓ, Ingrid: Tarot der Idioten - Crowley und Gurdjieff im Café de la Paix - Zwei berüchtigte Magier und eine Lady im Gespräch (Konstanz, 2010) ISBN 9783839150085
(S. 148) Für die Bibel ist Rot gar die Farbe der Sünde.

WUNDERLICH, Eva: Die Bedeutung der roten Farbe im Kultus der Griechen und Römer - Erläutert mit Berücksichtigung entsprechender Bräuche bei anderen Völkern (Giessen, 1925)
(S. 70) Man hat auch sonst gelegentlich versucht, die Unbeliebtheit der Rothaarigen zu begründen. So erklärt Wilhelm Wackernagel das Mißtrauen, das man besonders vom Mittelalter ab in Deutschland gegen sie hegte, als eine Folge der um 1000-1200 eindringenden Tiersage, in welcher der Fuchs eine so böse Rolle spielte. Er trennt diese Einstellung, nach der man alles Rote für untreu und falsch halte, von der antiken, die im Rot das Blut, d. h. das zu Unrecht vergossene Blut, also die Sünde symbolisiert sehe. Hierbei beruft er sich auf Jesaia I. 18 f.: "Wenn eure Sünden scharlachrot sind, sollen sie doch schneeweiß werden; wenn sie rot wie Purpur sind, sollen sie doch wie Wolle werden."

[24] BASTIAN, Adolf: Die Voelker des oestlichen Asien, Sechster Band: Reisen in China von Peking zur mongolischen Grenze und Rueckkehr nach Europa (Jena, 1871)
(S. 80) Den Aegyptern galt die verhasste Trompete (die aus der Zeltwolke über dem Tabernaculum der Juden erschallte) als Erfindung des feindlichen Eselgottes Seth. Ecce, rudes asini rerum fastigia scandunt (Cor.).
Dem hyperboräischen Gotte wird der Esel als feindlich geopfert.

SCHNABEL, Wolfgang: Die evangelische Posaunenchorarbeit - Herkunft und Auftrag (Göttingen, 1993) ISBN 3525571887
(S. 122) Die Klangeigenschaften des שׁוֹפָר (*Schofar) sah man wesentlich nüchterner als noch in der Vätergeneration, nämlich daß das Widderhorn nur zwei bis drei laute, weit hörbare Töne erzeugen könne, die an Eselsgeschrei erinnerten und zum Lärmmachen gegen wilde Tiere und feindliche Menschen bestens geeignet wären, - keine Rede mehr von festlichem, majestätischem Klang. Auch mit der Anzahl der auf dem שׁוֹפָר geblasenen Töne beschäftigte man sich: Am Sabbat wurde durch ein dreifaches Blasen das Volk zur rechten Bereitung aufgerufen, ein anderer dreifacher Stoß hatte den richtigen Anfang zu verkündigen, die Zahl der lang und kurz geblasenen Töne am Neujahrstag hätte hundert betragen (Vgl. Albrecht, S. 2; bk 25 - 1982 -, H. 8; Mergenthaler, Handreichung, S. 20: ders. Miteinander, S. 20. 81. 85).

SCHNEIDER, Peter Joseph: Biblisch-geschichtliche Darstellung der hebräischen Musik deren Ursprung, Zunahme, Glanzpunkt, Abnahme und gänzlicher Verfall, mit Bezugnahme auf die den Israeliten sprachlich verwandten Völker (Bonn, 1834)
(S. LXIV. - ) Matthäus (IX. 23) nennt sie schon ausdrücklich "Pfeifer" - Zwar ist das Zeugniß einiger heidnischen Schriftsteller, die die Musik der Juden ein Eselsgeschrei nennen, ganz und gar nicht gültig; aber doch ist gewiß, daß es sich nach dem Tode Jesus, mit den Juden in allen Stücken zu Ende neigte.

[25] https://szentiras.hu/SZIT/Kiv19
Szent István Társulati Biblia

[26] https://www.tudozsido.com/post/90239030603
Jun 29th, 2014
Nyakunkon a Messiás: Vörös tehén született
, ami bölcseink szerint a Messiás eljövetelét jelzi. Ugyanis "mestereink egybehangzó véleménye szerint kilenc vörös tehén lett feláldozva attól kezdve, hogy megkaptuk a parancsolatot a második Szentély lerombolásáig. Az elsőt Mózes, a másodikat Ezra készítette el, és még hét volt Ezrától a Mikdás pusztulásáig. A tizediket pedig a Messiás fogja elkészíteni, mihamarabb, napjainkban!"

http://www.ujpestizsinagoga.hu/hetiszakasz/chukat.html
Chukát
A Talmud szerint a két Jeruzsálemi Szentély fennállása alatt összesen kilenc vörös tehén született.

https://zsido.com/fejezetek/zsido-vilaghirado-49/
5. Gut Sábesz 1997. július 11. I.évf./40. szám
A vörös tehén és a templomhegy
A vörös tehén misztériuma évszázadok során foglalkoztatta a zsidó gondolkodókat, a Talmud bölcseit és a filozófusokat. Arra a meggyőződésre jutottak, hogy mivel még bölcs Salamon, minden idők legokosabb zsidója sem értette ezt a misztériumot, így ez olyan alaptörvény (chuká), ami nem igényel indoklást: Az Örökkévaló így rendelte el, és kész.
A hagyomány szerint maga Mózes csinálta az első vörös tehén hamvából (izsóp és karmazsinfonal hozzáadásával) a fenti célra alkalmas tisztító folyadékot. Összesen kilenc ilyen vörös tehén csinálták a történelem folyamán: az utolsót a Második Szentély utolsó éveiben használta fel az akkor hivatalban lévő főpap, míg a tizediket a Messiás fogja használni.
Naftali Kraus

http://judaizmus.blogspot.com/2011/03/zs...ebrabbi-16.html
Naftali Kraus blogja
ZSIDÓ FOGALOMTÁR (VAGY "ZSEBRABBI") 16
ZSIDÓSÁG – ÁTÓL Z.ig
PÁRÁ ÁDUMÁ – (héber) vörös tehén, melynek hamuja a tisztátalanok megtisztulását szolgálta. Alapja Chukát heti szakasza, (4Mózes,19. fejezet) ahol a Tóra részletesen leírja a hamu előkészítésének feltételeit, amit később a Misná egy külön traktátusban tárgyal ("Párá"), a Táhárot fejezetben. Összesen kilenc P. Á.-ról tudunk, ennek gyakorlata a második Szentély pusztulásával megszűnt, és Maimonides szerint a "tizediket a Messiás fogja csinálni, jöjjön el mielőbb". Napjainkban, az említett hamu híján, minden zsidó tisztátalannak számít ("Támé Mét"), és ennélfogva tilos felmennie a jeruzsálemi Templomhegyre, ahol annak idején a Szentély állott.

[27] JELLINEK, Adolph (*Rabbiner): Predigten, Erster Theil (Wien, 1862)
(S. 39) Para Aduma - Sabbat Para 1858
Das Gesetz von Para Aduma, das seit Moses auch blos siebenmal ausgeführt wurde, hat für unsere Zeit seine Geltung, aber nicht seine Bedeutung verloren.

[28] ] https://www.hagalil.com/judentum/torah/leibowitz/chukkat.htm
Sefer Bamidbar - Buch Numeri
Chukkat:
Das Geheimnis der Roten Kuh
[43] BAUER, Georg Lorenz (*Professor): Beschreibung der gottesdienstlichen Verfassung der alten Hebräer, Erster Band (Leipzig, 1805)
(S. 161) Wer ist der Azazel? Viele Rabbinen, und dann Spencer (Jo. Joach Schroederi dissert. de Azazelis hirco ejusque ritibus ac mysterio, Marburg. 1725, 4. Spencer de leg. Lib. III. diss. VIII. de hirco emissario. Bochart. Hierozoic. Lib. II. c. 54. de hirco Azazel. Carpzovii apparat. Antiq. S. Cod. P. 437 s.) verstunden darunter den Teufel…
Die Rabbinen sagen, ein Ziegenbock sey dem Teufel am Versöhnungstage überliefert worden, damit er die Israeliten nicht anklagte, und sie nicht in ihrem Gebete beunruhigte.

BIERMANN, Johann (*Professor): Moses und Christus: oder/ Erklärung der vornehmsten Fürbilder des Alten Testaments/ aus Moses Gesetz und allerley jüdischen Antiquitäten mit sonderbarem Fleiß zusammen getragen/ und Christo und seiner Kirche zugeeignet (Franckfurt am Mayn, MDCCVI. – 1706)
(S. 688) Frag. Wen verstehest du dann durch Azazel?
Antw. Den Teuffel…
Frag. Womit beweisest du diese Meynung?
Antw. Weil dieser Name nach einer hergebrachten und gemeinen Meynung der Hebräer/ ein Name des Teuffels ist.
So wird das Haupt der Teuffeln von den Juden Sammael zugenahmet/ und von ihm gesaget/ daß er des Todes Gewalt habe/ wie er auch also von dem Apostel genennet wird/ Hebr. II, 14. Mercerus Prælect. In Gen. P. 88. beweiset aus den Schrifften der Cabbalisten/ daß Azazel ein Name der bösen Geister sey/ die sich am meisten bey den todten Gräbern auffhalten. Die meiste Lehrer der Juden lehren auch einhellig/ daß Azazel Sammael/ oder der Engel des Todes sey/ und daß ihm am Tage der Versühnung Geschencke gegeben werden/ ihm seine Augen zu verblenden/ daß er Israel nicht verklage.

ENOCH (Übersetzt und erklärt Professor August Dillmann): Das Buch Henoch (Leipzig, 1853)
(S. XXXIV.) Schon hier ist der aus Lev. 16 bekannte Azazel als einer der hauptsächlichsten und schädlichsten dieser gefallenen Engel erwähnt, wird die Verführung der Menschen zur Unzucht, zur Dämonenverehrung und anderen Sünden ihnen zugeschrieben, die Hinwürgung der Menschen durch die von ihnen erzeugten Riesengeschlechter in ihrer dreifachen Abstufung (zum Theil nach Gen. 6, 4), die vorläufige Einkerkerung der gefallenen Engel in der Erde durch die Erzengel und die gegenseitige Aufreibung der Riesen unter einander als etwas bekanntes vorausgesetzt.

KIEßLING, Johann Rudolph: Richtige Verbindung der mosaischen Alterthümer mit der Auslegung des Sendschreibens des heiligen Apostels Pauli an die Hebräer, Zweyter Theil (Erlangen und Leipzig, 1765)
(S. 390) Der Spencer (), welchem auch der nur angeführte Biermann beystimmet, hält dafür, daß unter diesen Namen Azazel, der Teufel zu verstehen sey, zwar nicht, als ob der Azazel der Teufel selbst sey, oder dieser Bock dem Teufel aufgeopfert worden wäre, sondern, weil er dem Teufel zur Marter und Peinigung übergeben worden sey. Seine Gründe sind diese: Einmal, weil nach der Meinung der jüdischen Lehrer, der Name Azazel eben so viel, als Sammael, einen bösen Geist, oder den Teufel bedeute;

ROSKOFF, Gustav (*Professor): Geschichte des Teufels, Erster Band (Leipzig, 1869)
(S. 187) Hebräer
Nach unserm Erklärungsversuche erscheint Azazel am Versöhnungsfeste lediglich als personificirte Unreinheit und steht mit der Sünde Israels in demselben verwandtschaftlichen Verhältniss, in welchem diese zu jener steht. Azazel ist keine Macht, zu deren Sühne ein Opfer dargebracht würde, und der Dualismus, der durch ihn sich herausstellt, ist eben nur ein schattenhafter. Er ist nur die Personification der abstracten Unreinheit gegenüber der absoluten Reinheit Jahve`s, er ist nur ein Schattenbild ohne Realität gegenüber der allein realen Macht Jahve`s.

SCHOLZ, Paul: Handbuch der Theologie des Alten Bundes im Lichte des Neuen, Zweite Abtheilung (Regensburg, 1862)
(S. 54-55) Allerdings ist aus der Uebersetzung der LXX nicht klar zu erkennen, ob sie einen guten oder bösen Abwender der Sünden verstanden haben; doch läßt sich wohl mit Sicherheit behaupten, daß die Ansicht der LXX von der der palästinensischen Juden nicht verschieden gewesen sei. Bei diesen aber galt Azazel als ein böses Wesen, als der Satan oder der Erste der Dämonen. Als solcher erscheint er nämlich im Buche Henoch 8,1. 10,12. 13,1 ff.15,9 und bei vielen älteren Rabbinen (Eisenmenger, entdeckt. Judenth.II, S. 157 f. Reinke, 1. C. II, S. 286 ff.). Die Gnostiker nannten den Azazel ebenfalls Satan, wie aus einem Gedichte auf Markus, einen Schüler des Valentin, welches Epiphanius (haeres. 34.) mittheilt, hervorgeht. Ebenso erklärt Origenes Azazel für den Teufel und für einerlei mit der verführenden Schlange im Paradiese.

[29] GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band VIII. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Baba Bathra, Fol. 16b
(S. 65) R. Eleázar aus Modaím erklärte: Die Sternkunde wohnte im Herzen unseres Vaters Abraham, und alle Könige des Morgenlandes und des Abendlandes wandten sich in aller Frühe an seine Tür.

GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Band III. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Joma, Fol. 28b
(S. 75) Oder vielleicht war es bei Abraham anders, weil bedeutende Sternkunde is seinem Herzen (Dh. er war sehr sternkundig – cf. Bd. Fol. 16 – und konnte diese Stunde genau feststellen.) war!?

[30] FLAVIUS, Josephus (*Übersetzer: Karl Martin Professor): Die jüdischen Alterthümer, Erster Band (Köln, 1852)
(S. 32-33) Achtes Hauptstück
Als nun hierauf im Lande Kanaan eine Hungersnoth eintrat, und Abraham hörte, daß in Egypten ein großer Wohlstand sei, entschloß er sich, dahin zu ziehen, theils um vom Ueberflusse dieses Landes zu genießen, theils auch um sich mit den Ansichten der Egyptischen Priester über die Götter bekannt zu machen und dieselben entweder sich selbst anzueignen, wofern sie nämlich vor den seinigen den Vorzug verdienen sollten, oder aber, wofern seine religiösen Vorstellungen sich als die richtigern herausstellen würden, diese auch ihnen beizubringen.
(S. 34) Da sich nämlich die Egyptier in ihren Sitten und Gewohnheiten von einander sehr unterschieden und die eine Partei die Gebräuche der andern verächtlich zu machen suchte und alle sich gegenseitig einander anfeindeten; ließ sich Abraham mit den einzelnen Parteien insbesondere ein und wies ihnen nach, daß die Gründe, worauf sie sich für ihre eigenthümlichen religiösen Gebräuche stützten, durchaus leer und unhaltbar seien. Dadurch aber erregte er ihre Bewunderung und erweckte bei ihnen die Meinung von sich, daß er nicht nur persönlich ein sehr einsichtiger, mit einem scharfen Verstande begabter Mann sei, sondern daß er auch vermögend sei, Andern gegenüber seine Ueberzeugungen zu vertreten, und sie für sich zu gewinnen. Namentlich unterwies er die Egyptier in der Arithmetik und in der Astronomie, worin sie vor seiner Ankunft in Egypten noch ganz unerfahren waren; denn von den Chaldäern kamen diese Wissenschaften nach Egypten und von da erst zu den Griechen.

[31] ARNHEIM, Heymann (*Rabbiner): Jozeroth für alle Sabbathe des Jahres und dees Purim-Festes (Glogau und Leipzig, 1840)
(S. 113) Abraham war ein großer Astrolog (Joma, 28, 9) und wollte durch seine Kunst wissen, er werde kein Kind zeugen. Aber Gott sagte zu ihm: "Gieb deine astrologische Berechnung auf! Abram zeuget nicht, wohl aber Abraham." So wird talmudisch I. M. 15,5. ausgelegt.

BISCHOFF, Erich Bischoff: Die Kabbalah - Einführung in die jüdische Mystik und Geheimwissenschaft (Leipzig, 1917)
(S. 5-6) Im ganzen Sohar und auch in den meisten späteren kabbalistischen Schriften steht kaum etwas, das sich nicht aus biblischen Schriften, aus Philo von Alexandria, aus dem Thalmud und Midrasch schon belegen ließe, und so ist es denn gar nicht so ganz ohne Sinn, wenn thalmudischen Größen, wie den oben (S. 2) genannten und anderen (z. B. dem berühmten Rabbi Akiba), die Verfasserschaft kabbalistischer Bücher zugeschrieben wird, ja, das noch unter (gleich den "Othïjôth" des angeblichen Rabbi Akiba) zu erwähnende Buch "Rasiêl" laut seiner Vorrede von dem gleichnamigen Engel dem Adam übergeben sein soll, oder wenn dem Abraham praktische Kabbalistik, wie Astrologie und der Gebrauch eines Amuletts zu magischen Zwecken usw. zugeschrieben wird. Es liegt darin das Bewußtsein, daß die in der Kabbalah vorkommenden Lehren und Künste nichts Neuartiges (etwa aus dem 13. Jahrhundert) und auch nichts Unjüdisches, sondern uralte Überlieferung, z. T. aus grauer vorhebräischer Zeit und von den Juden übernommen seien; Adam wohnte ja nach der Vertreibung aus dem Bergparke Eden (Paradies) gleich seinen Nachkommen im Zweiströmelande, dem Sitze uralter "babylonischer" Geheimweisheit, und von dort, aus der Mondstadt Ur in Chaldäa, zog Abraham gen Westen, von dort holten sich Isaak und Jakob ihre Frauen (was, selbst wenn es „Legende“ wäre, auf das Bewußtsein uralter Beziehungen zwischen Palästina und dort hinwiese), dort lebten die Kinder Israel im Exil, von dort kehrten sie als "Juden" zurück und brachten nicht nur, wie im palästinischen Thalmud (Rôsch ha-schanâh I, 2; 56 d, Z. 10 v. u.) historisch richtig gesagt ist, die Namen der Engel, sondern auch eine bereicherte Anschauung vom Wesen Gottes, den himmlischen Gewalten, der Entstehung des Alls und den in ihm wirksamen Kräften mit.

FREUDENTHAL, Jacob (*Professor): Hellenistische Studien, Heft 1 und 2.: Alexander Polyhistor und die von ihm erhaltene Reste judäischer und samaritanischer Geschichtswerke (Breslau, 1875)
(S. 88.) Das erste Fragment stellt dagegen schon Henoch als den Erfinder der Astrologie hin, lässt Metuselach durch Engel Gottes Alles lernen, was wir heute wissen (419d), und berichtet, dass Abraham Astrologie und alle übrigen Wissenschaften - also doch wahrlich auch die Kunde der Buchstaben - Aegypter und Phöniker gelehrt habe (418d. 419c).
(S. 90) Uebereinstimmend berichten beide Stücke, Abraham habe die Astrologie von den Chaldäern empfangen und sie Phöniker und Aegypter gelehrt.

HENGEL, Martin (*Professor): Jesus und die Evangelien - Kleine Schriften V. (Tübingen, 2007) ISBN 9783161493270
(S. 329) Die jüdisch-alexandrinische Tradition reklamierte in eilfertiger Apologetik die Erfindung der Astrologie gar für Abraham oder Henoch. Schon um ca. 220 v. Chr. sollen astrologische Schriften Abrahams bekannt gewesen seien; andere jüdische Astrologumena wurden auf Seth, Salomo, Esra, Daniel u. a. zurückgeführt (Vgl. Fascher, Abraham; Hengel, Judentum und Hellenismus, 162 ff.; Gundel, Astrologumena, 51 ff.).

LEICHT, Reimund: Astrologumena Judaica - Untersuchungen zur Geschichte der astrologischen Literatur der Juden, 21. (Tübingen, 2006) ISBN 9783161489112
(S. 12-13) In jedem Falle wird hinreichend deutlich, dass alle Zitate einer offenbar seit dem 2. Jahrhundert v. Chr. nachweisbaren Vorstellung entspringen, Abraham habe die Astrologie aus Babylonien nach Ägypten gebracht (Zum gesamten Traditionskomplex vgl. auch E. Fascher, Abraham, und A. Y. Reed, Abraham).

LUCÆ, Fridericum: Europäischer Helicon, auff welchem die Academien, oder hohe Schuhlen von Anfang der Welt biß jetzo aller Nationen, besonders Europæ mit ihren Fundationen, Unglücksfällen/ Restaurationen, Privilegiis, Jubilæis, Nothwendigkeiten und Hindernüssen/ Wachsthum und Abnehmen/ rechten Gebrauch und Mißbrauch (Franckfurt am Mayn, MDCCXI. - 1711)
(S. 198-199) Abrahams Schule
Josephus judiciret weit anders von der Sache. Auß seiner Verfahren Zeugnüß behauptet er klärlich/ daß Abraham der Astrologie erster Erfinder sey. Bey der Gelegenheit/ da er in der Theurung in Egypten reysete/ lehrete er die Egyptier in der Arithmetic und Astronomie, das ist in der Rechen-Kunst/ und deß Himmels Lauff; vorher waren die Egyptier in diesen Dingen Idioten jetzund höreten sie den Abraham davon profitiren/ und lernen die Gelehrten von ihm/ und so setzt er sich bey ihnen in grosse æstime, (Josephi - Flav. - Jüdischer Geschichte lib. I. cap. 9. pag. 16) etliche wollen/ der König hätte ihm selbst Freyheit gegeben zu solcher information seiner Gelehrten. Wie nun Abraham hohes Verstandes/ und beredt war/ auch die Gabe hatte zu unterweisen/ also wiederlegte er derer Egyptier Irrthümber von dem Götzendienst/ und lehrete sie hingegen die Anruffung deß wahren GOttes. Jedoch/ es meynen einige/ Abraham wäre auch nicht der erste Erfinder der Astrologie gewesen/ sondern Enoch/ von dem sie Abraham erlernet hätte. (Pererii - Davidis - Commen tariorum in Genesin fol. 262.)

MÜHLING, Anke: >>Blickt auf Abraham, euren Vater<< Abraham als Identifikationsfigur des Judentums in der Zeit des Exils und des Zweiten Tempels (Göttingen, 2011) ISBN 9783525530986
(S. 251-252) Laut Artapanus war es Abraham, der die Astrologie nach Ägypten gebracht habe.

NOACK, Christian: Gottesbewusstsein - Exegetische Studien zur Soteriologie und Mystik bei Philo von Alexandria (Tübingen, 2000) ISBN 316147239X
(S. 44) Mit der Bezeichnung des Vaters Abrahams als "Astronom, einer von denen, die sich mit der Mathematik befassen", definiert Philo außerdem eindeutig die Tätigkeit eines Astrologen (Vgl. Klauck, Die religiöse Umwelt des Urchristentums, 186.). Die Astrologie war seit dem 2. Jh. v. Chr. zu einer geistigen Weltmacht geworden, die Religion und auch Philosophie durchdrang, und besonders in Ägypten, dem Ursprungsland der "neuen" Astrologie, große Bedeutung erlangt hatte. Die ältere jüdische Missionstheologie in Ägypten feierte Abraham als Entdecker der Astrologie (Vgl. Artapanos, FrGrHist 726, 1 - =Eus. praep. ev. 9.18.1. - und Pseudo-Eupolemos, FrGrHist 724, 1 und 2 - Eus. praep. ev. 9.17.2-9 und 18.2).

PLETZ, Joseph (*Professor): Neue theologische Zeitschrift, Zweyten Jahrganges, zweyter Band (Wien, 1829)
(S. 248) Eupolemus, von dem uns Eusebius aus dem Alexander Polyhistor einiges aufbehalten hat. Er nennt Abrahams Geburtsort Urien (in der Genesis steht Ur-Kasdine), und macht ihn zum Erfinder der Astronomie und Astrologie.
Artapanus, bey Eusebius, erzählt ebenfalls Abrahams Zug nach Egypten, und wie er dort den König in der Astrologie unterrichtet habe.

STUCKRAD, Kocku von (Professor): Das Ringen um die Astrologie - Jüdische und christliche Beiträge zum antiken Zeitverständnis (Berlin, 2000) ISBN 3110818663
(S. 451) Die Tradition, welche Abraham mit der Astrologie verband, dürfen wir aufgrund unserer Untersuchungen getrost als Allgemeinwissen des antiken Judentums bezeichnen.
(S. 453) Nicht nur Abraham oder Gott werden als Astrologen genannt, sondern über ihre Kompetenz wird auch sonst nachgedacht, wie folgende Geschichte beweist:

THARSANDER (*Georg Wilhelm Wegner): Schau-Platz - Vieler ungereimter Meynungen und Erzehlungen: Worauf die unter dem Titul Der Magiæ Naturalis, I. Stück (Berlin und Leipzig, 1735)
(S. 122) Die Astrologie ist sehr alt, und wann man einigen Liebhabern derselben glauben könte, so wären schon die Ertz-Väter Abraham, Jacob und andere, ja noch vor der Sündfluth Seth, und der allgemeine Vater des Menschlichen Geschlechts, Adam selbst, vollkommene Astrolog gewesen. Von Abraham bezeuget Josephus (lib. I. Anquit. Judaic. c. 9.) wie er die Astrologie, welche seine Vorfahren erfunden, zuerst in Egypten gebracht, und daselbst gelehret habe.

TOMMASA, Tiziana Della: Astrologie - Ein Weg zu sich selbst, Band 1 (Norderstedt, 2010) ISBN 9783842300255
(S. 12) Nach einer Jüdisch-samaritanischen Legende aus dem 2. Jahrhundert v. Chr. ist Abraham der erste Astrologe. Alle priesterhaften Führer warer auch Astrologen, sie wussten mehr als andere.

VOIGT, Johann Heinrich: Astrologische Mittel-Strasse/ Zur Unterscheidung des rechten Gebrauchs und Mißbrauchs: Bevorab aber zum rechten Verstande des Nativität-Stellens/ Sampt etlichen Beweißthümen/ Grund-Ursachen und andern Bewandnüssen (Stade, 1680)
(S. 18-19) Die Patriarchen und Väter alten und neuen Testaments selbsten/ haben sich der Himmels Wissenschafft gebraucht/ derowegen die Menschen heutiges tages sichs auch nicht zu schämen haben. Josephus schreibet, daß des Seths Nachkömlinge viel von solcher Kunst in zwo Seulen sollen gezeichnet haben: und setzet hinzu/ daß die eine derselben/ zu seiner Zeit sey fürhanden gewesen.
Wie Tertullianus außm Origeni allegiren soll/ so habe Enoch etliche Bücher geschrieben/ darinnen Er die verborgene Wirckungen des Himmels und Gestirns derer Plagen hat auffgezeichnet. Abraham hat am Ersten die Astrologiam in Egypten gebracht/ weil dieselbe in seines Vaters Hause fleißig getrieben worden.
Marian Scotus schreibet/ daß eben dieser Abraham auch habe zwo Seulen gesetzt/ woran diese Kunst verfasset gewesen/ Nach der Sündfluth hat Noah die Astrologiam gelehret.
Das Salomon auch in solcher Kunst erfahren gewesen/ daran ist kein zweiffel/ weil er auch der Menschen Gedancken hat muhtmassen können.

WARNEKROS, Heinrich Ehrenfried (*Professor): Entwurf der Hebräischen Alterthümer (Weimar, 1794)
(S. 532) Schröder in s. neuen Sammlung der Bibliothek für die höhere Naturwissenschaft und Chemie L. I. legt dem Abraham ausser vielen andern Wissenschaften auch die Kenntniß der Alchemie bei.

http://www.hagalil.com/judentum/kabbala/jezirah3.htm
Aryel Kaplan: Sefer Jezirah - Das Buch der Schöpfung in Theorie und Praxis

[32] RASHI, Salomo (*Rabbiner): Rabbi Salomo Jarchi`s ausführlicher Commentar über das erste Buch Mosis, Erster Band (Bonn, 1833)
(S. 185) Der Tod Sara`s hängt mit der Bindung Isaaks zusammen, denn ehe sie noch vernommen, daß er nicht als Opfer dahin sank, entfloh ihr schon die Seele, und sie fiel tod nieder.

[33] RASHI, Salomo (*Rabbiner): Rabbi Salomo Jarchi`s ausführlicher Commentar über das erste Buch Mosis, Erster Band (Bonn, 1833)
(S. 183-184) Nachdem Abraham von dem Berge Morija zurückgekehrt war, dachte und sagte er bei sich, wenn mein Sohn geopfert worden wäre, wäre ich jetzt kinderlos von hinnen gegangen, und meine Pflicht hätte es erheischt, daß ich eine Gattin von den Töchtern Aners, Eskols oder Mamres heimgeführt hätte; deswegen verkündete ihm der Heiliggebenedeyte die fröhliche Nachricht, daß Rebekka geboren worden sey, welche künftig die Gattin Isaaks werden würde, und dieses sind die Worte, die man hier liest, nämlich der Sinn der Worte, welche nach der Bindung Isaaks geredet worden waren.
(S. 200) Denn als Abraham von dem Berge Morija kam, ward ihm die Bothschaft gebracht, daß Rebekka geboren worden wäre; Isaak aber war damals sieben und dreißig Jahre alt, denn zu jener Zeit starb Sara, und von Isaaks Geburt bis zu Sara`s Tod waren sieben und dreißig Jahre; denn Sara war neunzig Jahre alt, als sie ihn gebar, und hundert sieben und zwanzig Jahre, als sie starb, denn es heißt Gen. 25,1. und Sara lebte. Damals hatte Isaak das sieben und dreißigste Jahr erreicht, und zu derselben Zeit ward Rebekka geboren; er wartete also drei Jahre, bis sie heirathsfähig war, und verehlichte sich dann mit ihr.

[34] RASHI, Salomo (*Rabbiner): Rabbi Salomo Jarchi`s ausführlicher Commentar über das erste Buch Mosis, Erster Band (Bonn, 1833)
(S. 189-190) (und kein Mann hatte sie erkannt). Nämlich durch einen widernatürlichen Beischlaf, weil der Heiden Töchter zwar den Sitz ihrer Jungfrauschaft verwahrten, aber sich von einer andern Seite prostituirten. Es zeigt aber die h. Schrift hierdurch, daß Rebekka in jeder Hinsicht unschuldig und rein war.

[35] LÖW, Leopold (Rabbiner): Beiträge zur jüdischen Alterthumskunde, Zweiter Band: Die Lebensalter in der jüdischen Literatur (Szegedin, 1875)
(S. 175) Chronologische Kombination führte nämlich zu der Annahme, dass Rebekka drei Jahre alt war, als sie Isaak heimführte. Eine andere Kombination gibt ihr das Alter von vierzehn Jahren.

[36] BAUSCHKE, Martin: Der Spiegel des Propheten - Abraham im Koran und im Islam (Frankfurt am Main, 2008) ISBN 9783874765527
(S. 73) In der Hebräischen Bibel wird deutlich, daß das Menschenopfer zu Zeiten Abrahams (ca. 1900-1800 v.Chr.) und auch noch in sehr viel späterer Zeit im Vorderen Orient durchaus verbreitet war, sowohl in der nichtjüdischen Umgebung als auch beim Volk Israel selbst (vgl. Exodus 22,28f), obwohl später das Mosaische Gesetz Menschenopfer verboten hatte.

HEIDELBERGER Jahrbücher der Literatur, Nro. 78. (Heidelberg, 1821)
(S. 1253-1254) Paulina. Von Dr. Sickler. Hildburghausen in der Kesselring. Buchhandlung. 34 S. in 8.
Abraham fällt zwischen 1900 und 1800 vor Chr. Mose und Josua zwischen 1400 und 1300 nach der nämlichen Chronologie, welche Troja`s Zerstörung auf 1184 ante Chr., N. setzt.

RODE, Reinald: Der Menschheitskristall: Die geheimnisvolle Reise zum Ursprung und Sinn des Lebens (Norderstedt, 2010) ISBN 9783839146545
(S. 150) Nach der Bibel wurde Abraham etwa um 1900 v.Chr. in Ur in Chaldäa geboren.

SCHÜLTZKE, August: Fahrten mit dem Norddeutschen Lloyd und Hamburg-Amerika Linie (Bremen, 1937/2013) ISBN 9783954273492
(S. 127) Dann geht es nordwärts auf der Straße, die wahrscheinlich vor 4000 Jahren (1900 v. Chr.) Abraham nach Hebron mit seinen Herden nomadisierend gezogen war.

http://www.eslam.de/begriffe/a/aa/abraham.htm
Enzyklopädie des Islam
Abraham (a.), Ibrahim
ca. 1900 v. Chr
Zur Zeit der Geburt des Propheten Abraham ca. 1900 Jahre v.Chr. regierte in Babylon ein König namens Nimrod.

http://www.zsido.hu/tortenelem/tortenet.htm
A zsidó vallás és a zsidóság rövid története
Az ősapák (Ábrahám, Izsák, Jákob) i.e. 1900–1800 körül élhettek, József az egyik hükszosz fáraó teljhatalmú minisztere lehetett.
Raj Tamás
(Részlet „Nem idegen közöttünk” című könyvéből)

[37] https://www.spiegel.de/kultur/gesellscha...n-a-597578.html
Sonntag, 21.12.2008 17:11 Uhr
Israelischer Oberrabbiner Metzger „Mein Traum ist eine Uno der Religionen“